Parittyások Próbája 2016

Innen: Wiki Grepolis HU
A lap korábbi változatát látod, amilyen Moira (vitalap | szerkesztései) 2016. március 22., 22:12-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Közösségi célok (becsület pontok))
Jump to navigation
Easter 16 title.png


2016. március 24-től április 11-ig mesterévé válhatsz a parittyának a "Parittyások Próbája" esemény során. Ennek során te, mint mester parittyás megtaníthatod a tanoncaidnak a parittya művészetét. A görög családokban hagyomány, hogy harci történeteket örökítenek egymásra generációról generációra, most pedig te készítheted fel a hősök következő nemzedékét.

Az esemény során a tanítványodat instruálod abban, hogy három eltérő fajta kerámiára lőjön az esemény képernyőn. A kerámia széttörésével cserepekre teszel szert, amit viszont jutalmakra válthatsz be. Emellett becsületpontokat is kapsz, amelyek a napi ranglistán betöltött helyedet határozzák meg. A nap végén a legelső helyen végzett játékosok kizárólagos jutalmakban részesülnek. A becsületpontok segítenek abban is, hogy a közösségi célokat elérjétek. A világ összes játékosa közösen harcol azért, hogy ezek a célok megvalósuljanak, egyenként elérhetővé téve a különleges jutalmakat, amelyet minden aktív, az eseményben részt vevő játékos városa megkap.


A próba

Easter 16 field.png


Az első esemény oldalon három különböző típus kerámiát találsz, amelyre lőhetsz. Mindegyik fajtát más szimbólum jelöl.

Kerámia fajta Jel Gyűjtemény darab
Sárga kerámia Easter 16 button yellow.png Easter 16 yellow egg.png
Narancssárga kerámia Easter 16 button orange.png Easter 16 orange egg.png
Fehér kerámia Easter 16 button white.png Easter 16 white egg.png

Kattints egy célpontra, hogy kilődd a kavicsot. Minden kerámia törés után véletlenszerűen 2-20 becsületpontot és cserepeket kapsz. Esetenként van lehetőséged arra is, hogy bónusz zsákmányra tegyél szert. Minden kerámia széttöréséhez egy kőre van szükséged a muníciós zsákodból, amelyet minden nap 10 kőre egészítünk ki ingyen.

Kövek & Ammuníciós táska

A tanoncod követ használ a kerámiák széttöréséhez. A muníciós tatyódban egyszerre maximum 10 követ tudsz tárolni. Három módon tudsz kövekhez jutni:

  • Minden nap éjfélkor a muníciós zsákot feltöltjük 10 kavicsra.
  • Néha bónusz zsákmányként köveket is találhatsz a kerámiák széttörésekor.
  • Arany ellenében egyszerre 5 követ tudsz vásárolni.
Easter 16 pouch.png

Új célpontok & találat kijelző

You get 15 new targets every day at midnight for free and when you shoot all pieces of pottery on the field. You can also refresh the targets by simply clicking the “New targets” button on the battlefield which costs a few Shards. Using the New Targets button is a tactical approach which can be beneficial in a number of situations, for example:

  • Use the New Targets button if you are attempting to complete a specific collection. For example, you are trying to complete the White Eggs collection and have broken all pieces of white pottery on the field.
  • You have shot all of the high value targets on the field, and want another chance to earn some more Honor Points or Shards.
Easter 16 main ui.png

The Hit Display shows the amount of Shards and Honor Points that are received when shooting a target. The golden broken pottery shows which point values you have already earned from the current field. The grey broken pottery marks the point value of the previous pottery you shot.

Cserepek & Boltok

Easter 16 shards.png

Kerámiák szétlövésével tudsz cserepekre szert tenni. Minden lövés után 2-20 cserepet kapsz.

Easter 16 shop.png

A bolt lehetővé teszi, hogy a nehezen megszerzett cserepeid különféle jutalmakra váltsd be. A jutalmakat vagy a hagyományos jutalomtáradba kerülnek, vagy azonnal aktiválhatod őket. A jutalmak költségei a jutalmak típusa szerint változnak.

Most nem lesz feltétlen szükség arra, hogy minden cserepet elkölts egyszerre, mert az esemény után a bolt egy rövid időre ismét meg fog nyitni. Maradj képben és kövess minket a fórumon.

Bónusz zsákmány

Minden alkalommal, mikor eltörsz egy kerámiát, esélyed van speciális zsákmányra. Ez lehet extra kő is, vagy a gyűjteménybe tartozó tojás. A követ arra használhatod, hogy másik kerámiára lőj. A tojás színe pedig a széttört kerámia színéhez igazodik.

Easter 16 bonus loot.png

Tojás gyűjtemény

Easter 16 main collection.png

Három különböző tojásgyűjtemény van. Minden gyűjtemény 10 tojásból áll. Ezeket a kerámiák összetörésben találhatod meg a fő esemény ablakon. Minden gyűjtemény teljessé tétele 8 egyedi hatással jutalmaz és gyűjteményenként egy kitüntetéssel. Az első játékosnak, aki egy gyűjtemény minden darabját összeszedi egyedi jutalomban részesít (ld. a kitüntetések listáját). Ha egy adott gyűjteménybe keresel tojást, akkor az adott színű kerámiát kell lelőni.

Közösségi célok (becsület pontok)

Easter 2016 community bar.png

A közösségi célok eléréséhez minden játékos által az adott világon együtt gyűjtött becsületpontokat kell számul venni. 5 közösségi cél van minden világon, amiért érdemes küzdeni. Mindegyik magával hoz egy hosszú hatású jutalmat. Minden célt saját szimbólummal jelölünk meg. A célok elérésekor aktív játékosok, akik részt vettek a célok megvalósításában, megkapják a jutalmat.

Jel Jelentés
Assassins 2015 community effect lvl1.jpg Minden városod nyersanyag termelése megnő 60%-kal 5 hétre.

Városok, melyeket az esemény hatása alatt foglalnak vagy alapítanak, szintén részesülnek a jutalom hatásából.

Assassins 2015 community effect lvl2.jpg Az épületek építési ideje minden városodban 60%-kal csökken 5 hétre.

Városok, melyeket az esemény hatása alatt foglalnak vagy alapítanak, szintén részesülnek a jutalom hatásából.

Assassins 2015 community effect lvl3.jpg Az egységek kiképzési ideje minden városban 5 hétre 60%-kal csökken.

Városok, melyeket az esemény hatása alatt foglalnak vagy alapítanak, szintén részesülnek a jutalom hatásából.

Assassins 2015 community effect lvl4.jpg Minden városodban 60%-kal nő az áldás termelés 5 hétre.

Városok, melyeket az esemény hatása alatt foglalnak vagy alapítanak, szintén részesülnek a jutalom hatásából.

Assassins 2015 community effect lvl5.jpg 2 hétig 50%-kal több harci pontot kapsz minden városodban.

Városok, melyeket az esemény hatása alatt foglalnak vagy alapítanak, szintén részesülnek a jutalom hatásából.

Napi ranglista (becsületpontok)

Minden játékos versenghet egymással napi szinten a legtöbb szerzett becsületpont alapján. Minden alkalommal, amikor egy kerámiát eltörsz, 2-20 becsületpontot kapsz. Ezen alapszik a napi rangsor.

Amint megkapod az első adag becsületpontodat az adott napra, bekerülsz a napi ranglistába. A nap végén a ranglista első helyezettek kiváltságos jutalmakat és egy kitüntetést is kapnak. Minden nap este 8-kor az eredményt kiértékeljük és a napi listát visszaállítjuk. A kiértékelés után egyből a jutalmakat is kiadjuk.

Kitüntetés: Mester Parittyás 2016

Easter 16 award master1.png

Kitüntetések listája

Jel Név Jelentés
Easter 16 award1.png Mi jött előbb, a tyúk vagy a tojás? Az első játékos kapja, aki az egyik gyűjtemény összes darabját összeszedi.
Easter 16 award2.png Pontos lövő - Sárga Minden 10/25/55/90 darab sárga kerámia eltörése után járó kitüntetés
Easter 16 award3.png Pontos lövő - Narancs Minden 10/25/55/90 darab narancssárga kerámia eltörése után járó kitüntetés
Easter 16 award4.png Pontos lövő - fehér Minden 10/25/55/90 darab fehér kerámia eltörése után járó kitüntetés
Easter 16 award5.png Sárga tojás gyűjtemény 2016 A sárga tojás gyűjtemény minden darabjának megszerzésekor adott kitüntetés
Easter 16 award6.png Narancssárga tojás gyűjtemény 2016 A narancssárga tojás gyűjtemény minden darabjának megszerzésekor adott kitüntetés
Easter 16 award7.png Fehér tojás gyűjtemény 2016 A fehér tojás gyűjtemény minden darabjának megszerzésekor adott kitüntetés
Jó játékot kíván: a Grepolis csapata!