Olimposz
Végjáték cél
Az Olimposz világon a fő célod, hogy elfoglald és uralmad alatt tartsd az Olimposzt egy meghatározott időn át, amit a világ paraméterei alapján kerülnek meghatározásra. Ha sikerül megnyerned a világot, a szövetséged megnyeri az arany gyapjú ereklyét, amely a hősök toborzási költségét csökkenti 10%-kal.
Olimposz Összefoglaló
Ebben a játék módban a világ mérete csökkentett, viszont minden sziget egyből elérhető városalapításra, így taktikázhatsz és az elejétől stratégiailag tudsz terjeszkedni.
Az Olimposz elfoglalása hatalmas kihívás, de a szövetségeddel kis és nagy templomok segítségét és fel tudod használni az Olimposz meghódításának küldetésében.
Ezek a templomok isteni hatalmat hordoznak és felruházzál velük a birtokosukat. Ezért kell, hogy szövetségeddel időben tervezz, mely templomokat és hatalmakat akarjátok megkaparintani , hogy elérhessétek a végső célotokat.
Emellett az Olimposz végjáték 4 szakaszra bomlik: a Templom előtti szak, a Kis templom szakasz, a Nagy templom szakasz és végül az Olimposz szakasz. Külön részekben foglalkozunk mindegyikkel, így először kezdjük a Templom előtti, illetve a Kis Templom szakasszal.
Templomok
Íme egy rövid összefoglaló a templomokkal kapcsolatos alapszabályokról:
- A templomok semleges városként indulnak.
- Minden templomban semleges védelmi egységek állomásoznak.
- A szövetséges normál városok módjára tudják elfoglalni a templomokat.
- Szövetség nélküli játékosok nem tudnak templomot foglalni.
- A templomok isteni hatalmak hordozói, az őket elfoglaló szövetség minden tagját felruházzák ezzel.
- Minden szövetség csak korlátozott számú templom ura lehet.
- Minden templom egy istennek hódol, így az isten mitológiai egységeivel tudod támogatni azt.
- A templom elfoglalása után 24 óráig egy pajzs védi, ez alatt minden támadástól védve lesz.
- A templomok nem kikémlelhetőek.
- A templomoknak nincs fosztható nyersanyaguk.
- A templomokra nem mondhatsz varázslatot.
- Minden a templomban állomásozó egység minden játékosnak látható bármely időpontban.
- Ha elfoglalsz egy templomot, azt nem hagyhatod magára csak úgy.
Olimposz Játék Szakaszok
Ahogy korábban említettük, az Olimposz világokat négy szakaszra bontjuk. Lent találjátok a négy szakasz leírását. Mindegyiknek más a hossza a világ paraméterek függvényében. Íme egy leírás arról, hogy miként befolyásolják a a paraméterek az Olimposz :
Világ sebessége | A kis templom szakasz kezdete (a világ kezdetétől számítva) | ||
---|---|---|---|
Lassú | Normál | Gyors | |
1 | 60 | 45 | 30 |
2 | 51 | 38 | 25 |
3 | 42 | 31 | 21 |
4 | 33 | 24 | 16 |
Világ sebesség | A nagy templom szakasz kezdete (világ kezdetétől számított napok) | ||
---|---|---|---|
Lassú | Normál | Gyors | |
1 | 210 | 170 | 130 |
2 | 178 | 144 | 110 |
3 | 147 | 119 | 91 |
4 | 115 | 93 | 71 |
Világ sebesség | Olimposz kezdete (Nagy templomok megjelenésétől számított napok) * | ||
---|---|---|---|
Lassú | Normál | Gyors | |
1 | 40 | 35 | 30 |
2 | 34 | 29 | 25 |
3 | 28 | 24 | 21 |
4 | 22 | 19 | 16 |
*Az Olimposz szakasz vagy akkor kezdődik, ha mind a hat nagy templomot elfoglalják, vagy pedig ha a fenti időtartam eltelik, bármelyik is lesz előbb.
Templom Előtti Szakasz
Ez az Olimposz világ első szakasza, kezdete tipikusan egybe esik a világ indulásával. Amiben eltér a többi világtól az itt látható:
- A kis templomok egyből megjelennek a térképen szétszórva.
- Ezeket a kis templomokat látod, de nem tudod támadni, támogatni, vagyok őket elfoglalni - legalábbis ebben a szakaszban.
- Bármely szigeten tudsz várost alapítani (viszont nem lesz több megnyíló sziget, csak ami már ekkor is elérhető).
Ahhoz, hogy valóban jól kihasználd ezt a szakaszt, előre el kell döntenie a szövetségednek, hogy mely templomokra fáj a foga, mely bónuszok érdeklik, és úgy terjeszkedni már ekkor, hogy később el tudják foglalni azt, amit szeretnének.
Kis Templom Szakasz
A kis templom szakaszban valamennyi, a tengereken elszórt kis templom megnyílik és szövetségeddel elkezdheted az Olimposz utáni hajszát. A világ beállítás határozza meg, hogy egy világon hány kis templom elérhető. Minden szövetség 5 kis templom ura lehet egyszerre (világ sebesség függő), ezért fontos, hogy bölcsen válaszd ki, melyek lesznek célpontjaid. Figyelj rá, hogy az általa nyújtott bónusz és a stratégiai helye egybe esik a szövetséged stratégiai terveivel. A templom bónuszok véletlenszerűen oszlanak meg a világon. Amikor szövetséged elfoglal egy kis templomot, a szövetség összes tagja minden városa megkapja a bónuszt, amit a templom nyújt.
Végül, vannak olyan kis templomok, amik kapuként működnek. Ezek a kapuk a játék későbbi szakaszában az Olimposzba vezetnek, így akkor is hamar el lehet érni az istenek lakhelyét, ha messze tőletek jelenik meg. További információkért lépj a kapu templomok szócikkre.
Nagy Templom Szakasz
At the start of the Large Temple stage, six temples will spawn, one for each god. These temples will always spawn in the midway point between the center of the world and the last available island on the edge, and they are distributed in an equidistant manner. This ensures that the Large Temples remain reachable for all alliances throughout the world. The exact location may vary based on other factors. Each alliance can only hold 2 Large Temples, so much like Small Temples, it's important to choose wisely. The Large Temple stage has two possible end conditions. Firstly, it can end once all 6 of the Large Temples are captured, ushering in the beginning of Olympus. The second possibility is if the Large Temples stages reaches a pre-determined length.
Olimposz Szakasz
To win the world, you and your alliance need to conquer and hold Olympus for an amount of time determined by the world's settings. Olympus will spawn 72 hours after all large temples were conquered or 72 hours after the maximum Large Temple stage length for the world is met (check this table for maximum time). Olympus can randomly spawn anywhere within the borders of the map, and once spawned, Olympus will remain in that location for a maximum of 25 days (dependent on world settings). After this period, Olympus will teleport to a new random spot on the map. When Olympus changes location, all of the units stationed in Olympus will teleport back to their home cities, and the gods will restock Olympus with a brand new and fresh army of neutral units.
After Olympus has been conquered by an alliance, it cannot be attacked by another alliance for 24 hours. The alliance which holds Olympus will need to send their own units to support Olympus against other alliances, and hold it as long as they can. As you'll notice, to win an Olympus world, your alliance must hold it for a predetermined time based on your world's settings, but the maximum time you can hold it continuously will be lower than the amount needed to win the world. For example if on your world Olympus jumps every 11 days, your alliance could conquer it at day 5, and hold if for 6 days. When Olympus moves, your alliance's hold time will stay at 6 days until you conquer it again. In short, to win a world, your alliance will need to conquer and hold Olympus multiple times as it jumps from spot to spot around the map.
Once you have conquered Olympus, supporting it is integral to your continued success, however, all units stationed in Olympus suffer the wrath of the gods in the form of the Curse of Olympus. For full details on the curse, check the dedicated section later in this article.
Világ Vége
Amikor egy szövetséget győztesnek kiálltunk ki, a világra a béke korszaka köszönt. Ez 14 napon át tart és utána a világ lezárul.
Olimposz Átka
Conquering Olympus brings you closer to the gods, but as mere mortals, your troops stationed in Olympus begin to suffer from a terrible curse. The gods are testing you!
The Olympus Curse is power which affects all units currently stationed at Olympus after an alliance successfully conquers it. The curse periodically kills 5% of all defending units within the walls of Olympus. This adds an extra layer of challenge to alliances holding Olympus, and makes completing the world's win condition extra hard. To hold Olympus, you will not only need to keep attacks from your enemies at bay, but also you will need to continuously support Olympus with new naval and land defense units to ensure your progress is not wiped out by the gods themselves!
Kapu Templomok
A kapu templomok speciális kis templomok. Mivel az Olimposz időről-időre helyet vált, a kapu templomok értékes lehetőséget biztosítanak, hogy akkor is könnyen el lehessen érni az istenek lakhelyét, ha az távol van. Ezért a kapu templomok felbecsülhetetlen stratégiai eszközök lehetnek az olimposzi szakban, lehet, hogy pont ezen áll vagy bukik a világ győzelme!
Ahhoz, hogy a kapu templomon át támadást vagy támogatást tudj az Olimposzba küldeni, egyszerűen csak a templomra kell menned a térképen vagy a szövetség áttekintőn. Kattints a két ikon közül az egyikre, hogy elküld a csapatot a kapun át.
Támadás kapun át | Támogatás kapun át |
---|
The number of Portal Temples available on the world is dependent on the settings of the world, just like the number of Small Temples. Portal Temples don't offer any directly beneficial buffs like the others do until the world reaches Olympus stage. Once Olympus spawns, these temples act as a gateway direct to Olympus. When you control one of these temples, any member of your alliance is able to send attacks or supports to Olympus through a special portal. The total travel time to Olympus is calculated by the travel time from your city to the Portal Temple plus certain amount of hours of the Portal Teleportation Time.
Note: It's important to note that the Portals work only one way, in the direction of Olympus. Troops sent to Olympus through a portal will NOT return through a portal, they will take the long way home and travel the entire distance from Olympus to their home cities.
Jutalmak
Az Olimposz elfoglalása hatalmas kihívás, ezért természetesen a jutalom is ott van, hogy legyen miért megmászni ezt a hegyet. Azok, akikben megvan a kitarts és elkötelezettség, hogy végig vigyék a hőstettet, az alábbi jutalmakban részesülnek.
Ereklye
Az Olimposz világ megnyeréséért a győztes szövetség minden tagja megkapja az Arany gyapjú ereklyét. Ez a csodás ereklye permanensen csökkenti a hősök toborzási költségét 10%-kal.
Természetesen minden győztes egy okmányt is kap, hogy megünnepeljük a győzelmét, és neve bevésődik a Grepolis Hősök Csarnokának tábláira.
Kitüntetések
Olimposz |
Olimposz Bajnoka |
---|
Az a szövetség kapja, aki elfoglalja az Olimposzt és megnyeri a világot. Csak akkor jár, ha a világot 3 Olimposz ugráson belül nyerte meg valaki. |
Olimposz Áldása |
Annak a szövetségnek jár, aki elfoglalja az Olimposzt és megnyeri a világot. |
Közel az Istenekhez |
Annak a szövetségnek adjuk, aki elfoglalta az Olimposzt. |
Nagy Templomok | ||
Artemisz hívei | Athéné hívei | Hádész hívei |
---|---|---|
Elfoglalta Artemisz templomát | Elfoglalta Athéné templomát | Elfoglalta Hádész templomát |
Héra hívei | Posszeidón hívei | Zeusz hívei |
Elfoglalta Héra templomát | Elfoglalta Poszseidón templomát | Elfoglalta Zeusz templomát |
Istenek ébredése | ||
| ||
Valamennyi nagy templomot elfoglalták Olimposz megjelenése előtt |
Kis Templomok | |||
Elkötelezett hívő | |||
1 Kis templomot foglalt el | 2 Kis templomot foglalt el | 3 Kis templomot foglalt el | 4 Kis templomot foglalt el |
---|
ostrom összefoglaló
Szellemvárosok ostroma | Templomok ostroma | |
Érvényesül a morál? | Igen | Nem |
---|---|---|
Van fal? | A szellemváros sajátja. | Nincs |
Tudomány | A gyarmatosító hajót küldő városé. | A gyarmatosító hajót küldő városé. |
Éjszakai bónusz | Érvényesül. | Érvényesül. |
Prémium | A gyarmatosítót küldő játékosé. | A gyarmatosítót küldő játékosé. |
Városok hatásai | Nem terjednek ki rá. | Nem terjedek ki rá. |