Verziófrissítések 2.0

Innen: Wiki Grepolis HU
A lap korábbi változatát látod, amilyen Trys Asgon (vitalap | szerkesztései) 2013. május 7., 16:23-kor történt szerkesztése után volt. (→‎2.34 verzió)
Jump to navigation


Verziófrissítések 2.png

Verziófrissítés információk

Minden verziót először a publikus béta szervereken teszteljük, és csak akkor mehet tovább, ha az ott jelzett valamennyi hibát kijavítottuk és a frissítés fennakadás nélkül működik.


Ezután a közönség fogadtatását mérjük le, azáltal hogy elsőként a német világokban, majd a nemzetközi, angol világokban frissítjük a verziót. Az innen gyűjtött adatok és visszajelzések még hatással vannak a frissítésre, amely csak ez után nyeri el végső formáját és kerül a többi világban kibocsátásra.


Magyarországon jellemzően 2-3 hetente, kedd délelőttönként történik a frissítés. Ennek megtörténtét a főoldalon és a fórumon is mindig előre jelezzük. A frissítés által hozott módosításokat a súgóban ezen az oldalon, és a Fórum/Hírek topikban megtekinthetitek.

2.0 verzió

Frissítés időpontja: 2011.04.07.


Új Megjelenítés:

  • Térkép háttér
  • Ablak kezelő
  • Jelentések
  • Javított görgető rendszer
  • Megelőző töltési sáv


Föníciai Kereskedő:

  • Érkezés és látogatások ideje
  • Nyersanyag csere
  • Seregek vásárlása


A világ csodái:

  • A világ csodáinak kora
  • Szövetségek győzelmi feltételei


Új Isten - Hádész:

  • Mítikus egységek
  • Isteni erők


Falu sarcolási rendszer:

  • Belső falvak elfoglalása
  • Nyersanyag küldemények
  • Sarcolt falvak fejlesztése
  • Nyersanyag fosztogatás
  • Csapatok követelése


Prémium tulajdonságok:

  • Támadástervező
  • Új helytartó áttekintő
  • A föníciai kereskedő érkezésének gyorsítása
  • Kutatási idő csökkentése az akadémián
  • Egység áttekintő ketté választása
  • "Drag&Drop"-város rendező


Világ térkép:

  • Körkörös város menük
  • Teljes képernyős térképek
  • Új sziget típusok
  • Aktív város jelölés


Beállítások:

  • Ablak kezelés
  • Helyi adat tárolás
  • Építkezés a város áttekintőben


Egyéb:

  • Akadémiai kutatások megváltozása
  • Város áttekintő
  • Új laktanya építési feltételek
  • Új oktató mód
  • Nem támogatott böngésző: Windows Internet Explorer 6

2.01 verzió

Frissítés időpontja: 2011.04.19.


Tulajdonság változás:

  • Prémium: a játékosok kaphatnak kikapcsolható jelentést, ha az építkezési sorrend minden eleme elkészült.
  • A chat új ablakrendszert használ
  • A kereskedelmi ablak újratervezésre került


Hibajavítások:

  • A hangulat automatikusan frissül sarc vagy fosztogatást követően.
  • A támadások menü buborékban nem tűnt el a támadás megszakítása jelzés 10 perc elteltével.
  • A támadások menü buborék eszköztippjei a helyes szöveget mutatják a támadás megszakítása során.
  • A nyersanyagok minden kereskedelem után helyesen frissülnek.
  • A városnév alatti varázslat jelzés nem tűnt el varázslás időtartama után.
  • A város alapok helye rossz helyzetben jelent meg.
  • A gyorsmenü nem frissült módosítás után.
  • A szövetség elhagyásának kísérlete alapítók esetén megszüntette a szövetség ablak gombjainak kijelzését.
  • A szövetségi taglétszám nem a helyes értéket mutatta.
  • A szövetségi fórum nevek helytelenül jelentek meg.
  • Nem lehetett szövetségi fórum megosztást megszüntetni.
  • Nem lehetett becsukni ablakokat, amelyek kitakarták az oktatómód ablakait.
  • Varázslat használatakor a jelentés link nem működött helyesen.
  • A raktár építési megjelenítése helytelen volt.
  • Rossz captcha kód használata esetén minden körüzenet küldése ellehetetlenült.
  • Jelentések és üzenetek mappákba csoportosítása, áthelyezése nem működött.
  • Szövetséghez csatlakozás esetén a térkép zászlója nem módosult.
  • A mini térképen hiányzott egy sziget.
  • Az "Ugorj az aktív városra" és az "Ugorj ezen koordinátákra" funkciókkal kapcsolatos problémákat orvosoltuk.
  • Egyes esetekben a görgősáv a szöveg helyén jelent meg.
  • Ha az építkezés oldala nyitva volt, a szimulátorban nem mindig működött az egységek automatikus hozzáadása.
  • Az éjszakai bónusz helytelenül jelent meg.
  • A kereskedelmi ráta szöveg rossz helyen jelent meg.
  • A kémkedés és verem ablakok egyidejű alkalmazása gondot okozott.
  • A a város kép kalapácsára nem lehetett kétszer kattintani.
  • Ha a támadás tervező egy tételének időpontja lejárt már, úgy erre emlékeztet a játék.
  • A mitológiai egységek toborzása pontosan ellenőrzi a megfelelő istenség imádatát.
  • Falu fosztogatási oktatómód jelzi, ha az adott lépést elvégezted már.
  • A mini térképpel való interakció automatikusan zárta az oktatómód ablakot.
  • Egyes ablakok első fülei hiányosak voltak.
  • A hiányzó popup ablakokat hozzáadtuk.
  • A hiányzó fordításokat hozzáadtuk.
  • A világcsodák kora a korábbi 9 hónap helyett 6 hónap múlva kezdődik meg.


2.02 verzió

Frissítés időpontja: 2011.05.10.


Tulajdonság változás:

  • Minden belépéskor a játékos napi jutalmat kap. Ez akkor érvényesül, ha folyamatos a napi belépés (vagyis egymást követően minden nap), és naponta a jutalom mértéke is növekszik picit. Az 5. napon a játékos megkapja a legnagyobb szerezhető jutalmat, és amíg a játék továbbra is naponta belép úgy az 5. nap státuszában marad a jutalom skála. Ha azonban a játékos kihagy egy napot, a jutalom visszaugrik az első nap státuszába.
  • A piac kinézetét átalakítottuk.
  • Ha a játékos kifejleszti a zsákmányt érintő kutatást, akkor választhat, hogy sarcnál normál vagy dupla értéket követel.
  • A világ választás oldal kinézetét megváltoztattuk.
  • A szövetség alapítói és vezetői láthatják a szövetség tagjainak listájában, ha egy szövetségi tagjuk tiltás alatt áll (továbbra sem áll módunkban információt kiadni más játékosokat érintő tiltásokról, tehát, hogy miért és meddig tart a tiltás, azt sajnos nem tudjuk megmondani)
  • A szellemvárosok eltérő zászlót kaptak
  • A szimulátor új eleme a morál/harci szellem számláló. A morál ikonra kattintva beírhatod a kérdéses játékos nevét. Ekkor megkapod az illető játékos megtámadásakor érvényes morált, amely automatikusan megjelenik a szimulátor vonatkozó mezőjében.
  • Addicionális popup ablak, amely a játékos beállításaitól független szerver időt mutatja meg.
  • A város információ a tenger számát és a koordinátákat is mutatja már.
  • A jelentésekben a védekező fél láthatja, hogy az ütközetért hány harci pontot kapott


Hibajavítások:

  • A föníciai kereskedő érkezési idejének jelzése a kikötőben számításba veszi a játékos időzóna beállításait.
  • A fakereskedelem hibáit a kereskedelmi áttekintőben az IE8 böngészővel javítottuk
  • Néha a népességnövekedés varázslat a város egységeinek rossz kijelzését okozta.
  • A város információs panel varázslat fülével kapcsolatos kinézeti hibák orvoslása.
  • A verzió szám a beállítások oldalon az IE7 böngészőben is helyesen jelenik meg.
  • Az IE7-ben korábban nem használható menük immár működnek
  • Az IE egy hibáját, ahol a mini térképen nem jelentek meg a városok, orvosoltuk
  • A szövetségi alfórumok olvasás után már nem jelzik magukat olvasatlannak
  • A belső falvak térkép tippjei nem mutatnak többé lebegő számokat
  • Nem lehet többé az akadémián a maximumon túlmenő kutatási pontokat szerezni
  • A szövetségi ranglista frissülésének hibáit orvosoltuk
  • Az IE verzióiban is lehet lázítani
  • Javascript optimalizálás történt, hogy a sebességet növeljük, különösen az IE böngészőben
  • A belső falvak immár helyesen és pontosan növelik a sarc és fosztás mértékét a saját kiépítettségük függvényében
  • A jelentések nem tudják átsorolni magukat, így mindig a legfrissebb lesz legfelül
  • A pont kitüntetés megszerzését követően immár helyesen jelenik meg a profilban
  • A jelentés vagy üzenet panelban lenyomott enter gomb már nem okozhatja a játékból kijelentkezést.
  • Orvosoltuk az IE egy hibáját, ahol a játékos üzenetet kapott a raktár túlcsordulásról
  • Az egész oldal újratöltésénél már nem a játékos első városa lesz az éppen aktív város
  • A raktárban az idő kijelzőt javítottuk (egyes nyelvi verziókban részben a háttérben látszott)
  • A játékosok már nem tudják kijátszani a végleges fióktiltást a fiók világról való törlésével
  • A végtelenített görgetéses részeknél az oldalszámok néha fura módon jelentek meg, ezt is orvosoltuk
  • Ha a játékos utolsó városát is elvesztette, akkor a bejelentkezési oldalra irányítja a játék
  • Ha egy hadseregre használsz varázslatot, úgy a sikert jelző szöveg helyesen fog megjelenni
  • Felesleges esetekben eltávolítottuk a görgető sávot új üzenet írásakor.
  • Javítottuk a törlés/megerősítés dialógust az akadémián (emlékeztető: egy kifejlesztett kutatás elfelejtése/törlése mindig elvesz egyet a kulturális pontjaidból)
  • Javítottuk azt a hibát, amikor a támadási ablakban megváltoztak az egységek, ha a kaszárnya/kikötő ablak is nyitva volt és éppen elkészült egy egység ott
  • Javítottuk azt a hibát, hogy a városok és szigetek nem a térkép közepén jelentek meg a játék indításakor.
  • Opera esetén felmerülő hiba volt, hogy a játékosok nem tudták meg szövetségeket és játékosokat színekkel megjelölni.
  • Bejövő támadások után a város egységei helyesen frissülnek.
  • Görgető ikon immár helyesen jelenik meg
  • Egyéb kisebb hibajavítások


2.03 verzió

Frissítés időpontja: 2011.05.24.


Tulajdonság változás:

  • Létrehoztunk egy új ablakot a sziget információról, amely a szabad helyekről, farmolható belső falvakról, szigeten található városok számáról ad tájékoztatást. Ezt a menüt a sziget bonusz/malusz ikonjáról lehet elérni.
  • A játékosok szigeteket is linkelhetnek BBCode révén.
  • Azon világon, ahol a morál/harci kedv aktív, a támadási ablak kijelzi ezt.
  • Hádész pestis hatalma nem meghosszabbítható.
  • A támadás ablak design változtatása.
  • Az ablakok fejlécére kattintva is maximalizálni lehet az ablakot.


Hibajavítások:

  • Túl hosszú városnevek esetén nem lehetett a kiküldött csapatokra varázslatot mondani.
  • Egyes esetekben nem lehetett varázslatot használni, holott a városban állt aktív templom.
  • Javítottunk a zsákmány kijelölést a támadás ablakban.
  • Javítottuk a jelentések végtelen görgetésének hibáit különböző böngészők esetén.
  • Javítottuk a láthatatlanság sisakjának támadó fél oldalán fellépő hibáit.
  • Javítottuk a gyorsmenü almenüinek azon hibáját, amikor azok az ablakok alatt jelentek meg.
  • Javítottuk a gyorsmenü módosítása után fellépő problémát, amikor a gyorsmenü ikonok nem jelentek meg.
  • Javítottuk a gyorsmenü almenüinek hibáját, ami az egér túl lassú mozgatásánál merült fel.
  • A városi fesztivál után a nyersanyagok helyesen frissülnek.
  • Javítottuk a hibát, ahol a kereskedelmi menü nem frissült a piacon vagy a prémium áttekintésben történő kereskedés után.
  • Az IE esetén javítottuk a térkép teljesítményét.
  • Egyes esetekben hiányzott az alapítható várost jelző zászló.
  • A szövetségi taglistán áttekinthetőbb lett a jelzés a tiltott tagok tekintetében.
  • Ha az üzenet közzétett jelentést tartalmazott, az előnézet nem működött helyesen.
  • Javítottuk azt a hibát, amely esetén a támadás érkezésének jelzett és tényleges ideje nem volt azonos.
  • Egyes esetekben a program kijelezte az éjszakai bónuszt, holott az érkezési idő ezt nem tette indokolttá.
  • Egyes esetekben nem a kijelölt varázslat hosszabbodott meg.
  • Néha az ablakok sorrendje interakció nélkül változott.
  • Hádész-egységeket tartalmazó jelentések animációs hibáját orvosoltuk.
  • Tengerhatárokkal kapcsolatos hibákat is orvosoltunk.
  • Néha a lázadásnál unix időbélyeget jelzett ki a rendszer.
  • Ha külső partner révén regisztrált valaki, úgy a háttér egy része hiányzott.
  • Lenyíló egér panelek helyesen frissülnek.
  • Javított hiba, hogy a hódítási panelben nem lehetett elérni az információs ablakot.
  • A helyezések helyesen kerülnek frissítésre.
  • Javításra kerültek a közzétett jelentések sorszámozási hibái.
  • Hiányzó városinformációs ikon egyes szellemvárosok esetén.
  • Előfordult, hogy az Opera esetén az üzenetre válaszolás menüben használhatatlan görgetősáv jelent meg.
  • Javított hiba a végtelen görgetésnek hiánya a kereskedelmi jelentéseknél.
  • Javítottuk a feltámasztás varázslat leírását - csak a szárazföldi egységek érintettek.
  • Áttekinthetőbbé tettük a maximum kereskedelmi kapacitás - nyersanyag megjelenítést.
  • A meghívás ikon akkor is megjelent, ha a játékos már tagja volt a szövetségnek.
  • A falvak fejlesztésének ikonjai rossz sorrendben jelentek meg.
  • A támadási áttekintőben a varázslat ikonok néha hiányoztak.
  • Javítottuk azt a hibát, amely miatt az IE7 böngészőben nem működtek a játékos és város linkek.
  • Javítottuk a körüzenetek captchával kapcsolatos hibáját.
  • Esetenként a szenátusban akkor is megjelent az építkezést kijelző gomb, ha a lakosságigény nem teljesült.
  • Egyes esetekben feleslegesen jelentek meg a görgetősávok a föníciai kereskedő panelben.
  • Chrome esetén a BBCode betűméret lista nem jelent meg.
  • Egyes esetben a iránytű megjelenítés deformált volt.


2.04 verzió

Frissítés időpontja: 2011.06.07.


Tulajdonság változás:

  • A szövetségi fórumokat immár külön ablakokban is meg lehet nyitni.
  • Igazítottunk a belső falvak nyersanyagtermelésén és az időkön.
  • A játékosok a város listából is kikapcsolhatnak város csoportokat.
  • Megnövekedett kattintási terület a belső falvaknak.
  • A napi bejelentkezési jutalom új megjelenést kapott.
  • Ha kezdő védelem alatti játékos kerül támadásra, a támadó láthatja a kezdő védelem hátralevő idejét.
  • A támadási felugró ablakban a városnevek fölé lehet vinni az egeret, amely esetben a város teljes neve megjelenik.
  • A föníciai kereskedő illusztrációját frissítettük.
  • Új tartalom töltése alatt az ablak halványszürke színt kap.


Hibajavítások:

  • Immár csak akkor lehet belső falvat farmnak elfoglalni, ha van elegendő sereged.
  • Javított IE hiba, ahol a térkép néha kék maradt.
  • Javítottuk az IE 7 sziget infó oldalának megjelenítési problémáit.
  • Szabadság alatt lévő játékosok nem fognak emlékeztető levelet kapni a játékról a szabadság alatt.
  • Néhány fordítási hiányosságot orvosoltunk.
  • Javítottuk a szövetség tagjaival kapcsolatos gondokat megszűnt játékosok kapcsán.
  • A belső falvak ablak címének megjelenítési problémáit orvosoltuk.
  • Üzenetben hivatkozott közzétett jelentések megjelenítési problémáját javítottuk.
  • Városáttekintés kisebb megjelenítési hibáit megszüntettük.
  • Az új jelentések számait a főcímben immár helyesen frissíti a program.
  • A BBCode font size (betűméret) funkció immár a Chrome böngészővel is elérhető.
  • A beállítások oldal csúszkáját javítottuk.
  • Jelentések kisebb megjelenítési gondjait megoldottuk.
  • Támadás ablak kisebb megjelenítési gondjait megoldottuk.
  • Javítottuk a javascript hibát, amelyet az indukált, ha a város áttekintő kalapács ikonjára kétszer kattintottak.
  • Néha nem tűnt el a felugró információ, amely az egér adott részek fölé vitelével jelent meg.
  • Javított hiba, hogy a város infó nem volt elérhető, ha épp lázadás folyt a városban.
  • Néha nem lehetett a piacon elfogadni, vagy törölni ajánlatokat.
  • Egyes esetekben, ha elsőként a piac ablakot nyitotta meg a játékos, akkor a többi épület ablakai hibásan működtek.
  • Korábban, ha a kémjelentésből ment valaki a szimulátorra, akkor a városfal szintjét nem vette számításba a kalkulátor.


2.05 verzió

Frissítés időpontja: 2011.06.28.


Tulajdonság változás:

  • Automatikusan küldött E-mailek olyan linket tartalmaznak, amely közvetlenül a beállítások ponthoz irányítja a játékost, ha az az email beállításait meg akarja változtatni
  • Mostantól az email aktiválást 300 nyersanyaggal jutalmazzuk
  • Mostantól aranyért lehet extra szabadnapokat vásárolni
  • Megváltoztattuk a szabadság módot: továbbra is 42 napot kapnak a játékosok, ahogy az korábban is működött, ám az év immár a regisztráció napjától számít (ez nem vonatkozik a vásárolt napokra)
  • A játékosok utalást kapnak a tekintetben, hogy mikorra várható a föníciai kalmár következő látogatása a városukban
  • Új design a prémium ablakban: A játékosok egyből láthatják a funkciók előnyeit anélkül, hogy az összes popup ablak tartalmát el kéne olvasniuk
  • További adatokat adtunk a feltámasztásról a támadás ablakban


Hibajavítások:

  • Alkalmi hiba, ha a foglalás részleteit akarta megnézni a foglaló (régi foglalási rend) mialatt más város volt aktív
  • Javított hiba, hogy egyes elfoglalt városba a régi tulaj még mindig tudott ezüstöt helyezni
  • A láthatatlanság sisakja immár rendesen elrejti a csapatokat az út első 10%-ban
  • Kisebb layout hibák orvoslása
  • Az éjszakai bónuszt a rendszer most már helyesen jelzi ki
  • A játékos profil és profil beállításokban megjelenő kitüntetésekhez immár a helyes információk vannak hozzáfűzve
  • A jelentések és a mappákban lévő jelentések esetén helyesen működik a görgető
  • Újrakezdés esetén már nem jelentkeztet ki a rendszer, ehelyett az irányválasztás oldal jön fel
  • A nyersanyag számláló kisebb hibájának javítása
  • Javított eszköz információ a csodák tekintetében
  • Az agorán néha a védekezési fül jelent meg más fülek helyett
  • Az IE9 böngészőben már nem jelenik meg keret, ha valaki a város áttekintőből ad ki építkezési parancsot


2.06 verzió

Frissítés időpontja: 2011.07.12.


Tulajdonság változás:

  • Minden játékos, akinek 2-nél több városa van egy teljes napra ajándékba kapja a helytartó funkciót
  • Új súgót és tippeket készítettünk a helytartónak, hogy könnyebben átláthatóak legyenek a prémium funkció előnyei
  • Az építési jelentések már mutatják, ha az építés/rombolás befejeződött
  • Jelentést küld az is, ha Hádész feltámasztás varázslatát sikeresen használta valaki
  • Levelezési listákat lehet készíteni, illetve leveleket a szövetség egészének továbbítani
  • A helytartó áttekintők és a támadás tervező is mint prémium funkció jelenik meg a prémium ablakban
  • A városfalon láthatják a játékosok az általuk elpusztított és legyőzött egységek listáját
  • Ha a játékost a jelentés jelenlegi mappáját megváltoztatják, akkor is oda ugrik vissza képernyő a jelentés olvasása után


Hibajavítások:

  • Néha azonos helyen volt két város a térképen.
  • Egyes esetekben a szimulátor által jelölt veszteségek és a tényleges veszteségek nem voltak azonosak a jelentésekben.
  • Néha nem jelölte pirossal a kutatáshoz szükséges nyersanyagokat a rendszer.
  • A napi jutalom ablak nem frissült, hiába váltott valaki istent imádó vagy templom nélküli városba.
  • Már nem tudják a játékosok magukat felvenni a levelezési listájukra
  • Néha a játékosok nyersanyagot kaptak, holott napi jutalomként áldást kértek
  • Átalakítottuk a konföderációs jelentéseket, hogy a jelentések rendszerébe passzoljanak
  • Javított IE7 esetén fellépő hiba, hogy esetenként nem töltött be a játék.
  • Javított hiba, hogy a játékosok nem tudták színkijelölésüket, hozzárendelésüket lemondani.
  • Meghódított és nem meghódított városok közötti váltásnál nem zárta be a hódítás ablakot a rendszer
  • Már senki sem kap "városod hiányol" levelet szabadsága alatt
  • A jelentések, tájékoztatások rossz sorrendjét javítottuk
  • IE7 esetén fellépő stílus hiba javítása az új világ választásával kapcsolatban
  • Javított stílus hiba a jelentésekben helytelenül feltüntetett szerencse kijelzés
  • Városra alkalmazott varázslatok immár helyesen jelzik ki az időtartamot
  • az IE esetén fellépő stílus hibák javításra kerültek a támadás tervezővel és a fórummal kapcsolatban
  • Bizonyos körülmények között egy áldással többet jelzett ki az áldás felugró ablak felső része
  • Néhány fordítási hibát is orvosoltunk


2.07 verzió

Frissítés időpontja: 2011.07.26.


Tulajdonság változás:

  • Lehetőség van szövetségi meghívások blokkolására (ez ki és bekapcsolható a beállításoknál)
  • A tenger határokat a minitérképen és a pico térképen is megjelenítjük, hogy követhetőbbek legyenek
  • A BB Kódok révén lehetőség nyílik a középre igazításra is (üzenetek, fórum, profil)
  • A közzétett jelentésekből is lehet a szimulátorba egységeket illeszteni
  • Ha kint lévő egységek részeit kívánják a játékosok hazarendelni az agórán, úgy a szükséges szállítási kapacitást kijelzi a rendszer
  • Ha tartós varázslatot bocsátasz saját városodra, úgy csak egy jelzést kapsz róla, nem pedig ismételtet


Hibajavítások:

  • Támogatási egységek és hódító egységek időzítése esetén alkalmasint fellépő hiba orvoslása
  • Javított hiba: a szövetségi fórum első füle rejtve maradt
  • Javított hiba: játékosok nem tudták kitüntetéseiket a profilban megjeleníteni
  • Javított megjelenítési hiba: képzési idő helytelen kijelzése a képzési áttekintőben
  • Javított hiba: tervezett érkezési időt nem fogadta el a támadás tervező
  • Eltávolítottuk a görgető sávot, ha a körkörös menü egy része nem látszott a böngésző ablakában
  • Javított hiba, hogy a védekező nem tudott tiltott játékosok tiltás előtt indított és még meg nem érkezett seregeire mágiát használni
  • Javított hiba, hogy ha játékos az adott sziget utolsó városát is elvesztve továbbra is tulajdonosa maradt a farm faluknak
  • Néha a "csoport kiválasztva" jelzés akkor is ott maradt, ha a játékos már a csoporton kívüli városban járt
  • Néha a profil szerint csak egy napi jutalmat kapott a játékos, holott ez többször is megkapták
  • Néha eltűnhettek hazatérő egységek, ezt orvosoltuk
  • A városok és falvak körkörös menüjét megváltoztattuk
  • A helytartó és a kapitány prémium előnyeinek layout-ját megváltoztattuk.
  • Opera esetén a középre helyezés nem mindig működött megfelelően a térképen
  • IE9 esetén a beállítások rész első ablaka rejtve maradt
  • IE7 esetén a beállítások mentése belső hibához vetett, ha nem volt prémium funkció aktiválva
  • Agórában hozzáfűztük a hiányzó görgető sávot (kint lévő egységek)
  • IE7 és IE8 böngészőkben a nyersanyag számláló időzítése pontatlanul jelzett ki
  • IE7 esetén néha nem lehetett ajánlatot alkotni a piacon
  • Megváltoztattuk a "létrehoz"-ajánlatot gomb betűszínét a piacon
  • Javított hiba az email megerősítés layoutja
  • Pótoltunk hiányzó fordításokat
  • Stílus hibákat orvosoltunk


2.08 verzió

Frissítés időpontja: 2011.08


Tulajdonság változás:

  • Prémium: új belső falu áttekintő a Kapitány esetén, amely a farmolást egyszerűbbé és gyorsabbá teszi.
  • A sziget áttekintő ablak kijelzi a következő sarc lehetőség idejét
  • profil kép esetén felmerülő hibáknál kijelzi a hiba okát a rendszer
  • Szövetségi profil módosítás layout frissítése


Hibajavítások:

  • Támogatásba küldött mitológiai egységek nem jelentek meg azon városokban, ahol nem volt kijelölt isten kultusz
  • Javított hiba, hogy üzenet blokkolt személyek továbbra is tudnak üzenetet küldeni azoknak, akik blokkolták őket
  • Javított hiba, hogy a csapathozzáadás esetén a rejtettnek jelölt egységek is megjelentek a szimulátorban
  • Szabadság mód hiba javítása, ahol alkalmasint váratlanul megszakadt a szabadságmód
  • BBCode idézetekkel kapcsolatos hibák javítása
  • Javított hiba, hogy egyes esetekben nem lehetett aktiválni az email címeket
  • Layout módosítás a városfal oldalon, hogy nagyobb csapatok kezelésére is képes legyen
  • Facebook indítással kapcsolatos hibák javításra kerültek
  • Javított kijelzése hiba, hogy a veszteségeket hibásan jelezte ki a jelentés
  • Egyes esetekben az új üzenet jelzésre kattintva összeomolhatott a böngésző
  • Prémium előnyök fül hibásan működött IE7 esetén
  • Java script hibák léptek fel alkalmasint, ha az arany szint változott
  • Egyes játékosok nem tudtak prémium funkciókat aktiválni
  • Egyes esetekben hibásan jelenik meg a szenátusban az épület bontás gomb
  • Nyitott chat ablak mellett szövetségből kilépők nem tudták bezárni a chat ablakot
  • Popup szöveg módosítás a képzési idő felezéssel kapcsolatban
  • Javított hiba, hogy bizonyos körülmények között a tiltást a szabályszegők ki tudták kerülni
  • Hiányzó fordítások orvoslása
  • Kisebb stílus javítások


2.09 verzió

Frissítés időpontja: 2011.08.23.


Tulajdonság változás:

  • Prémium: új, javított belső falu áttekintő, hogy jobb átláthatóságot biztosítsunk a farmolásból szerzett nyersanyag mennyiség kapcsán az adott város tekintetében
  • Prémium: A kulturális áttekintőben immár látni lehet a szerzett harci pontokat
  • BB kódok használatával táblázatokat is lehet alkotni
  • Az Enter gomb lenyomásával is lehet egységeket toborozni a kaszárnyában
  • Az akadémia mutatja, hogy az adott városban maximum hány kutatási pontot lehet szerezni
  • Az akadémia frissül a nyersanyag raktár állapotának változásával és jelzi, hogy mikor lehet egy kutatást végrehajtani
  • A belső falvak ablakában adatot találhatsz a szerezhető nyersanyag napi maximumáról
  • Más városok támadásánál a támadás ablakban megjelenik a maximum szerezhető zsákmány mennyisége
  • Az utolsó várost elvesztő játékosok bejelentkezéskor tájékoztatást kapnak arról, miért indul újra a játékuk
  • A sziget adatlapon a városokat pontszámok és név alapján is lehet listázni
  • Egyes adatkérő helyek mostantól Grepolis stílust használnak


Hibajavítások:

  • Egyes esetekben az oktatómód idő előtt kikapcsolt
  • Egyes esetekben a föníciai kalmár nem kínált egységeket megvételre
  • Aktivált email cím hiányában a gyorsmenü használatában hibák merülhettek fel
  • Javított hiba, hogy alkalmasint a visszatérő gyarmatosító hajó a saját városát kezdte elfoglalni
  • Egyes esetekben az újonnan felhasznált isteni erő nem jelent meg a városban
  • Nyilvánosságra hozott jelentés esetén az egységek behelyezése a szimulátorba hibásan működött
  • Javított hiba az új belső falu áttekintőben, ahol a tényleges és a leírt értékek eltértek egymástól
  • Javított hiba, hogy alkalmasint a játékosokat a rendszer felszólította az oktatómód kikapcsolására anélkül, hogy az aktív lett volna
  • A szövetségi fórum layout-ját megváltoztattuk, mert egyes böngészőkben problémát okozott a korábbi megjelenés
  • Javított hiba, hogy egyes esetekben a szerver nem tudott több játékost fogadni
  • A szabadság mód egyes hibáit javítottuk
  • Javítottunk néhány hiányzó fordítást
  • Javítottunk néhány kisebb stílus hibát


2.10 verzió

Frissítés időpontja: 2011.09.06.


Tulajdonság változás:

  • A regisztráció dátumát kijelzi a szabadság fül (ehhez képest frissül a szabadnapok száma)
  • Már egy kattintással is törölheted minden leveledet / körleveledet
  • A szövetséget tájékoztatja a rendszer, ha egy tagjukat végleges, teljes tiltás alá helyezi az ügyfélszolgálat (az okot akkor sem áll módunkban megosztani adatvédelmi okokból kifolyólag)
  • Egységek mennyiségének kiválasztása kijelzi a szükséges hajók számát (támadás és támogatás ablakban)
  • A játék meghívás email designját is javítottuk
  • A kapacitást kijelzi a támadás tervező hozzáadás/módosítás esetén
  • Email aktiválás: jelezzük, ha a játékos nem tudja a teljes bónuszt megkapni a raktárkapacitás hiányossága miatt
  • Város csoportok nevei módosíthatóak
  • Térkép helyzeteket hozzá lehet adni a kedvencekhez
  • Új betűtípusok kerültek hozzáadásra a BBCode-hoz
  • Az egér mozgatásra nem tűnnek el egyből a rendszer üzenetek (piros és zöld dobozban megjelenő üzenetek)
  • A fesztivál kezdete után frissül az áttekintőben a harci pont


Hibajavítások:

  • IE7 esetén jelentkező Szabadság fül hibák javítása és a Vásárlás gomb betűméret gondjainak orvoslása
  • Fontosnak jelzett szövetségi fórumok vizuális hibáját orvosoltuk
  • Oktatómód: lehetőség van az egyes lépések átugrására
  • Jelentések: szövegméretezési kérdések orvoslása
  • A mozgás számlálási buborék javítása FF-ben
  • Kijelzési probléma 3-nál több számjegy esetén a publikált jelentéseknél
  • Oktatómód alatt eltűnt az üzenet ikon
  • A csúszkát kiválasztva több nyersanyagot lehet kiválasztani, mint amennyi rendelkezésre áll
  • Belső szövetségi fórumnak igazodnia kellett volna az időzónához
  • Nyitott szövetségi fórum ablak esetén hiba jelzés szövetség elhagyásakor
  • Egyes BBCode elemek nem működnek, ha BBCode táblában használják őket
  • Kereskedelmi áttekintő: a "pin" rendszer hibája
  • egyes szövetségi fórum szálak nem elérhetőek
  • Szövetségi fórum: maximalizált ablakban az ablak német címet viselt
  • Nyersanyagok küldése után a maximum kapacitás nem frissült
  • Inaktív város által generált jelentés nem működött megfelelően
  • Kisebb IE7 javítások
  • Biztonsági javítások
  • Egyes esetekben nem lehetett megváltoztatni a városnevet
  • Minden város elvesztése után hiányzó üzenetek

2.11 verzió

Frissítés időpontja: 2011.09.20.


Tulajdonság változás:

  • Kereskedelmi, harci és isteni áttekintők szerkezetének és teljesítményének javítása
  • A kereskedelmi és harci áttekintő immár kereshető
  • Egy kattintással lehet minden jelentést és üzenetet törölni
  • Üzenet kap a játékos, ha a prémium funkció automatikus hosszabbítása nem lehetséges
  • A kultúra fül alapfül lett az agóra ablakban
  • Szabadság alatti bejelentkezés esetén a játékos láthatja a hátra lévő szabadnapok számát
  • A beállításoknál új fül hívja fel a figyelmet a Grepolis toolbar nyújtotta lehetőségekre
  • A bejelentkezéskori felugró ablakok egy ablakban jelennek meg
  • A beállítások opciónál megjelenik a verziószám. Amennyiben a szám és a képi megjelenítésű verziószám eltér, úgy fontos, hogy a játékos törölje a böngésző cashe-t
  • Az olimpiai játékok hossza immár megegyezik a fesztivál időtartamával


Hibajavítások:

  • Szabadságmód esetén előfordult, hogy az utolsó kilépés és szabadság tényleges kezdete között a játékos nem kapott nyersanyagot
  • A piaci ajánlatok elfogadása esetén a kereskedelmi kapacitás nem frissült megfelelően
  • Egyes esetekben a kód nem megfelelően ellenőrizte az építési követelményeket
  • A fiók törlési parancs kiadása után a játékosok már nem tudnak belépni a játékba az adott fiókkal
  • Javítottuk a meghívásos email design hibáit
  • Már nem lehet istent megjelölni a városban templom hiányában
  • A föníciai kalmár városba hívása immár helyesen működik
  • A szövetségi fórum fórum szálaira kattintva nem az utolsó, hanem az első hozzászólásra ugrik az ablak
  • Kereskedelmi áttekintőben javítottuk a csúszkát
  • A belső falvak hangulata nem tud 0 alá csökkenni (korábban előfordulhatott a prémium falu áttekintő használata esetén)
  • Kémkedés jelentésben stílus hibák javítása
  • A beállítások oktatómód fülén immár helyes a felirat
  • Kisebb stílus hibák javítása
  • hiányzó képzési idő felezés gomb pótlása
  • hiányzó kiképzéssel kapcsolatos inkonzisztenciák javítása
  • Üzenetek idézésével kapcsolatos hiba javítása


2.12 verzió

Frissítés időpontja: 2011.10.04.


Tulajdonság változás:

  • A támadástervező szellemvárosokat is kezelni tud
  • A városok linkként működnek a farm áttekintőben
  • Folyamatban lévő tranzakciók alatt a vásárlás gombok inaktívak lesznek, hogy félrevásárlások lehetőségét csökkentsük
  • Építési idő csökkentés esetén lehetőség van a megerősítő ablak deaktiválására
  • Arany hiányában egy felugró ablak kínálja fel a vásárlási lehetőségeket
  • BBCode gombok a szövetség profiljában is működnek
  • A világ csodák korára vonatkozó utalások megjelenítését megváltoztattuk
  • A profilok alap rendezését középről balra változtattuk
  • Megváltoztattuk az információs oldalt azoknak, akik utolsó városukat vesztették el
  • A szenátusban nem lehet az épületfát minimalizálni


Hibajavítások:

  • Javítottuk azt a hibát, miszerint egyes esetekben a napi bónusz mindig újraindult
  • A napi bónusszal választott isteni áldás nem működött megfelelően
  • Hiányzó helyek pótlása, amikor az egeret a kiképzés lemondása felett tartva felhozza a játékos a felugró ablakot
  • Egyes esetekben a város áttekintő és a szenátus ellentmondó adatokat közölt
  • Szövetségi és üzenet oldalak helytelen számozásának javítása
  • Az email megerősítése párbeszéd az email megváltoztatása oldalra irányította a játékosokat
  • Javított hiba, amely akkor lépett fel, ha az üzenet válasza nagyon rövid volt.
  • A kitüntetések felett tartott egér által kiadott információ nem mindig helyesen jelent meg.
  • Egyes esetekben a html még mindig működött a fórum leírásban
  • Az agórában megjelenő egységszám nem mindig felelt meg a valóságnak
  • Jobb sávban megjelenő egységek nem pontosan frissültek egységek hazatérésénél
  • Stílus hiba javítás, ahol a játékosok nem láthatták a szabadságnapok vásárlásának blokkját
  • A kémek utazási ideje ugrált és beragadt egyes esetekben
  • Felhasználónév beírása a körüzenetben nem mindig működött helyesen
  • A kémjelentések helytelenül adták meg a szellemvárosok óránkénti termelését
  • A láthatatlanság sisakja varázslat egyes speciális esetekben lehetetlenné tette, hogy a saját támadásod összetételét újra megnézzed
  • Az áttekintők egyes stílus hibáinak javítása
  • Egyes esetekben a regisztráció kitöltésekor az ÁSZF-re való kattintás törölte a már beírt adatokat
  • Immár minden gomb nagybetűvel kell, hogy kezdődjön
  • Esetenként pontatlan adatokat jelzett a közzétett jelentés címe
  • Az istenek áttekintője alkalmasint hiba jelentést okozott, amennyiben volt istent nem imádó város a listában
  • A föníciai kalmár szövegét javítottuk
  • Javítottuk az oktatómód kikapcsolásának megerősítésével kapcsolatban felmerülő hiba
  • Javítottunk egy ritka képfeltöltési hibát is
  • Javított IE7 probléma a támadástervezővel kapcsolatban
  • Egyes fordítási kérdések javítása
  • Egyes stílus kérdések javítása


2.13 verzió

Frissítés időpontja: 2011.10.25.


Tulajdonság változás:

  • A képzés menüben az egységek ikonja fölé víve a kurzort megjelennek a tippek
  • A prémium ablakban a tanácsadókra kattintva felhozod az "előnyök" ablakot
  • A játékosok manuálisan is elfogadhatják az email aktiválási ajándékot
  • A megszerzett harci pontok megoszlanak saját és támogató seregek között
  • Javítottunk a szimulátor performációján belső falvak támadása esetén
  • A tanácsadókat a megfelelő helyen mutassa
  • A barátok meghívása gomb több helyen megjelenik
  • A kiképzési ablak használhatóságának növelése
  • Jelszóváltoztatás esetén a játékos megerősítő emailt kap
  • A sziget információs ablakban további adatok jelennek meg a világcsodákról
  • Jelentés küldése, ha a támadás tervezőben támadási időpont közeleg
  • Mitológiai egységek csak olyan várost támogathatnak, ahol azonos istent tisztelnek (vagyis templom vagy isten nélküli városokat többé nem)
  • A barátok meghívásával kapcsolatos fejlesztése
  • Új prémium funkcióként a jelentések és üzenetek esetén is bevezettük a drag-and-drop rendszert
  • Játékon belüli információ a világ csodák koráról, mielőtt annak feltételei teljesülnek
  • Az építési idő felezés ikon mindig aktív
  • Az ablakok méretét mindig a tartalomhoz igazítjuk
  • A sziget áttekintőben bevezettük a rendezés opciót
  • A játékon belüli üzenetek méretét 8000 leütésben maximalizáltuk


Hibajavítások:

  • A belső hirdetményeket nem lehetett megváltoztatni
  • Szövetségi fórum: fülek fölé vitt egér esetén hiányzó felugró ablakok
  • A kereskedelmi áttekintő nem mutatta a világ csodákhoz szállított nyersanyagokat
  • A kereskedelmi áttekintő csuszkái nem működtek
  • Hódítás alatt álló városból is lehetett világ csodához nyersanyagot küldeni
  • A parancs áttekintőben a hat számjegyű ezüst értékeket helytelenül jelezte ki a rendszer
  • Az agora nem helyesen mutatta a körvonalakat
  • Kereskedelmi áttekintő: a kapacitás jelzés nem frissült a kereskedelmi tevékenység végével
  • E-mail-ből történő bejelentkezés esetén csak fehér képernyő jelent meg
  • A varázslat hosszabbítás ablak nem zárult automatikusan
  • Szellemváros meghódítása után negatív kutatási pontok megjelenése
  • Város áttekintő: több, mint egy varázslat esetén helytelen kijelzés
  • BBKódok parancsainak fordítási hibája
  • IE 7/8 hibák a kereskedelmi áttekintőben
  • Egyes időpontokat szerver időként jelzi ki a rendszer helyi idő helyett (elvileg a magyar idő megegyezik a szerver idővel)
  • Az információs ablak görgősávja belépésnél megjelent már
  • Egyes esetekben nem lehetett mágiát adni a támadáshoz
  • Hibásan nem szűntek meg a csodák, ha a szigetet teljesen elvesztette a szövetség
  • A város választási menü nem frissült automatikusan új város építésénél
  • A megerősítés ablakokban nem mindig a helyes szöveg jelent meg
  • Újraindítás esetén néha fehér képernyő jelent meg
  • Olimpiai játékos ideje néha rosszul jelenik meg
  • Építési idő felezés ideje néha helytelenül jelenik meg
  • A helytartóval nem megfelelően jelenik meg a támadás hiánya
  • Áttekintőkben nem jelennek meg a csapatra mondott varázslatok
  • A kereskedelmi áttekintőben rossz karakter kód, ha városnévre kattint a játékos
  • Alap oktató mód esetén a mellékes épület építések leállítása
  • A kultúra ablakban csak akkor jelenjen meg az indítás gomb, ha valóban el lehet indítani az eseményt
  • Hibás jelzés, ha a foglalás hiányzó kultúra pontok miatt nem sikerült
  • Város csoport áttekintés: nem működött a szabad lakosság szerinti csoportosítás
  • Jelentés fejlécek központozásának egységesítése
  • Kisebb egyéb hibák javítása
  • Ablak méret glitch a jelentések és üzenetek ablakban
  • Visszaküldött egységek esetén támogatás ablak automatikus frissítése
  • Javított adatok a sziget áttekintő nyersanyag termeléséről
  • Hiányzó, vagy helytelen képek a világ csodák ablakában
  • Aktív oktatómód alatt ne mutassa a rendszer a világ csodák korának utalásait


2.14 verzió

Frissítés időpontja: 2011.11.08.


Tulajdonság változások:

  • A szövetségi profil adatokhoz kép hozzáadása
  • Új "görög stílusú szabadság" kép és a szabadság napok meghosszabbítása kérdés a szabadság mód oldalon
  • Kutatás elfelejtése oldalon az egérnek az ikon fölé vitele megmutatja a visszaszerzendő kutatási pontok mennyiségét (figyelem, a kutatás elfelejtése továbbra is kultúra pont veszteséggel jár!)
  • Beállítások menüpont újra rendezése
  • "ideiglenesen nem elérhető" szerverhibák kijelzésének módosítása
  • Kitüntetések: bevezettük a 7 csodát megépítők kitüntetését és módosítottuk a 4 csodát építők kitüntetését
  • Javítottuk a beállítások facebook fülét stílusban, szövegben és viselkedésben
  • Üzenetekhez "előző" és "következő" gombokat adtunk
  • Szövetségi profil egyéb módosításai
  • Barátok meghívása ablak banner fület kapott
  • A legördülő prémium áttekintőket átrendeztük, hogy könnyebben láthatóvá váljon, melyik tanácsos milyen előnyt ad. A jegyzettömb azonban már nem prémium funkció, ahhoz mindenki hozzáférhet.
  • A támadás gombot láthatóbbá tettük
  • A város azonosító szám kijelzése a város információs ablakban
  • Inaktivitási email: megváltoztattuk a tárgyat
  • A mini térkép többé nem mutatja a meghívási pontokat.
  • A barátok meghívása ablak nagyobb háttérképet kapott
  • A meghívási hely képből kivettük a boríték ikont
  • Javítottuk a hibát, amely alapján a meghívás típus választásának ablaka helytelen információkat mutatott (akkor fordult elő, ha csak zászlóval ellátott meghívási pont volt a környéken)
  • Kissé megnöveltük a meghívási hely sugarát


Hibajavítások:

  • Javított hiba az eszköztárról közvetlen kapcsolatában a fórumhoz/jelentéshez/üzenethez
  • Szabadnapok vásárlása után nem működött rendesen a közvetlen belépéssel történő szabadság *aktiválás
  • A szövetségi áttekintő használaton kívüli görgető sávját eltávolítottuk
  • A falvak sarcolása/fosztogatása hangulat hatását harmonizáltuk
  • "drag and drop" funkciók hibamentesítése az üzenetek és jelentések ablakban
  • Vásárlást követően a sziget áttekintő Kapitány súgója eltűnik
  • Javított hiba, hogy egyes városokat nem lehetett a támadás tervezőhöz adni
  • Konföderációs ablak tagjait a szövetség döntése alapján el lehet rejteni
  • Javított funkció: barátok meghívása: legördülő menü a közeli sziget opciónál, emailen keresztül történő meghívás
  • Egyes szigeteken duplán jelent meg a világ csodájának alapja, ezeket eltávolítottuk
  • Ajándék elfogadásánál az ajándék arany mennyisége nem jelent meg


2.15 verzió

Frissítés időpontja: 2011.11.22.


Tulajdonság változások:

  • A játékos városok elrejtése a farm áttekintőben (akkor fordult elő, h nem voltak belső falvak).
  • Támadások válogatási lehetősége a támadás szervezőben.
  • Játékos profil ablak címének megváltoztatása.
  • A jelszó változtatás ablak layout módosítása.
  • Isten áttekintőben megjelenítjük az óránkénti áldás termelést.
  • Chrome alkalmazás gomb hozzáadása.


Hibajavítások:

  • Aktív város váltásánál a piac ablak pontos frissítése.
  • Precízió növelése mentett térkép pozícióra való ugráskor.
  • Hiányos térkép betöltések javítása.
  • Milícia esetén helyes mértékű védelmi harci pont kiosztása (fontos, támadó pont továbbra sem jár a milíciáért).
  • Egyes fordítást nélkülöző passzusok fordítása.
  • A világ csodák pont igényének helyes kijelzése.
  • Varázslat elmondásakor a termelés helyes kijelzése.
  • Támadás tervező használatakor felmerülő "belső hiba" megjelenések orvoslása.
  • Kutatás visszaállítás esetén az akadémia ablak nem volt bezárható.
  • Az ablakok bizonyos sorrendjében való megnyitásakor fellépő hiba javítása.


2.16 verzió

Frissítés időpontja: 2011.12.13.


Tulajdonság változások:

  • Kidolgoztunk egy jelző rendszert, amely tájékoztatja a játékosokat a technikai karbantartásokról
  • El nem küldött üzenet panel lezárása esetén megerősítés kérése
  • Mutassa a támadás típusát a közzétett jelentésekben
  • Az egyes csodák megépítéséért is jár már kitüntetés
  • Már aktív játékosok meghívása adott helyszínre (ezért nem jár arany, de lehet a közelbe hívni)
  • A kereskedelmi ablak javításai
  • A támogatásban lévők is információt kapnak a szerzett védekezési pontokról
  • Javítottuk a térképet érintő cache tisztítás hatékonyságát szövetség tagság változás esetén
  • Javítottuk a tájékoztató levelet azon esetben, ha aranyhiány miatt nem lehetséges az aktív prémium funkciók meghosszabbítása
  • Regisztráció gyorsítása
  • Kényelmesebbé tettük a csodákhoz történő nyersanyag küldést
  • Bevezettük a speciális kitüntetést, amely kulcsot ad a hősök világához
  • A kulturális áttekintőben van immár arra opció, hogy egyszerre több tételt is indítson a játékos
  • A Facebook csatlakozás funkciót kényelmesebbé tettük a HTTP-vel
  • Jelentések törlésekor megerősítés megjelenítése


Hibajavítások:

  • IE és Chrome esetén felmerülő lefagyások orvoslása
  • A támadás menüre történő ismételt kattintás több támadás részletező ablakot nyitott meg
  • Az azonos másodpercben megérkező seregek néha eltérő sorrendben jelentek meg
  • Chrome esetén, ha egy egység ikonjára kattint a játékos a támadás tervezőnél, akkor a többi már kiválasztott egységeket a rendszer visszaállította
  • A gyorsmenü beállítások gombjára kattintva üres oldal jött csak fel
  • IE7-nél felmerült layout hiba a sziget áttekintőben
  • A szövetségi egyezmények fülre kattintva invalid respons error reakciót adott a rendszer
  • A támadás tervező egyes részei németül jelentek meg
  • Az áttekintőben nem mindig lehetett adott oldalakra navigálni
  • A támadások jelentései néha nem jelentek meg
  • Az idő kijelzés néha 01/01/1970-ra változott
  • Egy adott oldalra történő direkt váltás a város áttekintőben a szám megadásával hibásan működött
  • A csodákat egyes esetekben 10. szint fölé lehetett építeni
  • Egyes támadások esetén a támadás gomb nem jelent meg a támadás tervezőben
  • Szellemvárosok esetén a célpontot nem jelezte ki a támadás tervező
  • Teljes képernyő módban a fórum törlése pop-up megerősítés nem működött
  • Ha a játékosnak pontosan 20 aranya volt, úgy a képzési idő felezés nem megfelelően működött
  • A tervezett támadások jelentései nem a megfelelő időben jelentek meg
  • Egy speciális esetben a visszatérő támogató egységek hibásan működtek
  • Új jelentés ikonra kattintva nem ugrott fel a jelentés


2.17 & 2.18 verzió

Frissítés időpontja: 2012.01.31.


Tulajdonság változások:

  • Azon játékosok, akik egy világ győztesei, győzelmi oklevelüket fel tudják tölteni a profiljukra.


Hibajavítások:

  • Egy játékosnak nem lehet immár két azonos nevű városa.
  • Az új év kezdetét követő 24 órában is vissza tudnak majd a játékosok térni a szabadságukról.
  • Néhány esetben a játékosok nem kapták meg a nekik járó Hősi stratéga kitüntetést.
  • Orvosolt hiba, hogy a játékosok nem tudtak belépni, ha a régi jelentések törlése sikertelen.
  • Az istenek áttekintőjében az egérre aktivizálóó popup ablakok immár a helyes nyelven jelennek meg.
  • Oldalváltás esetén a drag&drop funkció nem működött rendesen, a jelentések oldalon.
  • Javított hiba, hogy egyes esetekben a kerámia feltalálása nem növelte a raktár kapacitást.
  • Ha a fórum leírása túl hosszú volt, akkor az oldal választás nem működött rendesen.
  • Javítottuk a folyamatos görgetést a jelentések ablakban.
  • Javítottuk a farmolás gyors menű hibás működését.
  • Városváltás esetén a kereskedőház által nyújtott bónusz nem frissült a sziget felugró ablak, farm falu részében.
  • A pestist nem negatív hatású varázslatként tartotta nyilván a rendszer.
  • Most már a sok különleges karaktert tartalmazó nevű játékosokat is meg lehet adni a címzettek listájában.
  • Egyes esetekben a kereskedelmi arány formula helytelenül működött a piacon.
  • A kulturális tevékenységek tömeges indítása esetén az aktív város nyersanyagai nem helyesen frissültek.
  • Egyes esetekben a csodák a lehetségesnél gyorsabban épültek.
  • Egyes játékosok a világok szélein nem tudtak már sarcolni, fosztogatni.
  • A verem csuszkáját javítottuk a verem áttekintőben.
  • Speciális épületek lerombolása esetén a város megjelenítése, grafikája nem mindig frissült.
  • Az éjszakai bónusz érvényesülését jelző ikon azonnal megjelenik, ha a támadás ablakon dolgozva aktívvá válik a bónusz.
  • Egyes esetekben elégséges arany megléte mellett sem lehetett az építési idő felezést használni.
  • Javított hiba, hogy támogatásban 0 egység szerepelt.
  • Ajándékok esetén javítottuk az elégséges lakosság ellenőrzését.
  • Javított hiba, hogy a parancs áttekintőben a parancsok túl hamar tűntek el.
  • Ha minden városban egyserre indították a fesztivált, az megindult a foglalás alatt lévőkben is (régi hódítási rend)
  • Az IE8 esetén nem lehetett egyszerre több fesztivált indítani a kulturális áttekintőben.
  • Egyes jelentésekben az animációt egymás után többször is megjelenítette a rendszer.
  • Ha a verem áttekintőből egyből a város áttekintőre ment a játékos, megjelenítési hibába ütközött.
  • Ha az áttekintőben több mint 10 város csoport volt, akkor a csoport deaktiválása link nem jelent meg.
  • Telített szövetségi fórum esetén az ablak fülei nem jelenítették meg a címeket.
  • IE8 esetén nem működött pontosan a toborzási áttekintő
  • Javított hiba, hogy a városok közötti kereskedés nem vette figyelembe, ha eltérő szigeten vannak a városok.
  • Telített szövetségi fórum ablakok megnyitásának hibája javítva
  • A kereskedelmi arány a sziget popup ablakban nem frissült keresedés után
  • A világ csoda nem tűnik el a térképről, ha oda ugrunk
  • Javított stílus hiba föníciai kalmár esetén, ha a városnév túl hosszú volt
  • A farmolási segédlet nem akad meg a támadás pontnál
  • Hibás javítások orvoslása
  • Hiányzó grafikák pótlása
  • Javítottunk néhány IE7 stílus hibát


2.19 verzió

Frissítés időpontja: 2012.02.16.


Tulajdonság változások:

  • A térkép is kapott éjszakai grafikát.
  • Az éjszakai grafika kikapcsolható.
  • Választás esetén a térkép mindig az aktív városra ugrik (állítható opció)
  • Prémium: ismét megjelennek a város melletti játékosok nevei a támadás áttekintőben-
  • Ha a szövetség győzött egy világon, úgy a játékos profiljában egy korona jelenik meg.
  • A kaszárnyák és kikötők visszatérítés felugró ablaka részletesebb adatokat szolgáltat a nyersanyag növekmény mértékéről.
  • A szövetség vezetőjének törlődése esetén már nem a legkisebb sorszámú személy veszi át a vezetést, hanem az első vezető kapja meg az alapítói jogokat.
  • Az új csodával kapcsolatos jelentésben közvetlen link van az adott csodára, vagy annak szigetére.


Hibajavítások:

  • Egyes esetekben a város áttekintő nem jelent meg, ha lecsukott állapotból felnyitották.
  • Csodákba való nyersanyag küldés esetén a nyersanyag kapacitás nem frissült rendesen
  • Csodák ablakának számláló hibáját javítottuk.
  • Néha negatív rangsorja volt a játékosoknak
  • A város nem váltott át, ha a farm áttekintőben más farmot akart
  • A speciális nyelvi karakterek nem illeszkedtek a város alfabetikus listázásába
  • A támadás áttekintőben az egységek és nyersanyagok egymás hegyén - hátán voltak.
  • Az adott helyre ugrás esetén a város menü nem jelenítette meg az összes lehetőséget.
  • Több esetben térkép görgetés esetén nem jelentek meg a csodák
  • Ostrom alatt álló városoknál a támadás buborék rossz helyre linkelt
  • Több esetben az agora minimalizálása esetén történő város váltás a böngésző lefagyását eredményezte.
  • Néha a csodák jelentése üres címmel érkezett
  • Néha nem működött helyesen a barátok meghívása opció.
  • Egyes kutatási tételek és információk nem voltak teljesen lefordítva.
  • Néha a csodák eltűntek a térképről
  • A meghívott barátok lista immár helyesen működik
  • Néha a csodák nem jelentek meg a csodák áttekintőjében.
  • Néha a támadás áttekintő üres oldalt hozott csak fel
  • Eltérő böngészőkben másként viselkedett a város lista
  • Egyes esetekben a játékosok nem tudtak mágiát használni a csapatokra.
  • A támadás tervező esetenként nem mutatott városokat, néha pedig többet is.
  • A helytartó aktiválása után a szenátus nem azonnal és nem helyesen frissült
  • Városok közötti váltogatás esetén néha a tenger közepén kötött ki a nézet.
  • Egy város meghódítása után előfordult, hogy bejövő támadások nem pontosan jelentek meg
  • A farm támadás ablak nem frissült rendesen egyes esetekben, ha változott a lakosság kiképzés miatt
  • Javított hiba, hogy az auto login nem került visszaállításra jelszó változtatás esetén
  • Egyes esetekben a támadás tervező nem tette az egységeket pontosan bele a támadás ablakba
  • A szövetségi fórumban való törlés esetén a fórum első hozzászólására ugrott az ablak az utolsó helyett
  • Javított hiba a kereskedelmi jelentések ablakban a hiányzó görgetősáv
  • Maximalizált szövetségi fórum esetén az alsó fórumok eltünhettek a kép alján
  • A kitüntetés idők nem azonos módon jelentek meg az egyes helyeken
  • Néha az email aktiválásért járó bónuszt nem írta jóvá a rendszer
  • Újraindítás esetén a facebookról játszók hiba jelzést kaptak, miszert nem jó a jelszó
  • A játékosok immár csak egyszer kapnak jelzést arról, hogy megkapták a sziget ura kitüntetést
  • Egyes múltbeli támadások nem tűntek el a támadás áttekintőből
  • Néha negatív egységszám jelent meg
  • Javítottunk néhány fordítási hibát
  • Hozzáadtunk néhány hiányzó grafikát
  • Javítottunk néhány stílus problémát IE7-ben


2.20 verzió

Frissítés időpontja: 2012.03.08.


Tulajdonság változások:

  • Az üzenetek új fület kaptak, ahol a Grepolis csapat hírdetményeit láthatod.
  • Piac használhatóság javítása: belső szövetségi kereskedés bevezetése
  • Farmolható belső falvak áttekintőjénél megjelenik a szabad lakosság információ.
  • Város BBkódok használata esetén a kurzor helyesen jelenik meg a szöveg mezőben.
  • Kinti csapatok áttekintőben új eszköz tippek jelennek meg.
  • Föníciai kalmár: meg lehet adni a kereskedni kívánt, általad felajánlott nyersanyag mennyiségét.
  • Szövetségi tagok kiemelten jelennek meg a rangsorban.
  • Sziget áttekintő: sziget csoda ablakához közvetlen link
  • Város-id helyett BBkód jelenik meg a város információban.
  • Prémium toborzás áttekintő: a listázott egységek csak városváltásnál frissültek.
  • Kinti csapatok: új válogatási lehetőség, lakosság alapján.
  • Kezdő védelem: ha kezdő védelem miatt nem lehetséges a támadás, akkor a támadás gomb szürkévé változik, egér felé vitelkor popup információ jelenik meg erről.
  • Kinti csapatok: a sima agóra ablakhoz hasonló szállítási kapacitás sáv.
  • Városcsoport váltás esetén automatikusan frissíti az ablakot.

Hibajavítások:

  • Néhol üres városhely jelent meg ott, ahol nem is volt olyan
  • Körkörös menük immár iOS Safari esetén is jól működnek
  • Sok gomb helytelenül működött iOS Safari alatt, egyesek még nem teljesen lettek helyrehozva, de nagyrészük immár működik
  • a csodák működésének azon hibáit javítottuk, amelyek a szövetségi tag szövetségből való kirúgása esetén léptek fel
  • A lovas kutatsához szükséges gomb nem aktív, ha nincsenek meg a kutatás feltételei
  • Prémium (képzési áttekintő): kiképzés során helytelen lakosság megjelenítés
  • Kinti csapatok áttekintő: hibás mezők és kép eltolódás egyes esetekben, ha valaki csapatokat hív vissza
  • Helytartó oktatómód: barátok meghívása link nem helyesen működött
  • Barátok meghívása néha több személyt helyezne egy helyre
  • Egyes csodák nem jól látszanak éjszakai grafikával
  • GUI: JS critical error "város áttekintő" új fülön történő megnyitása esetén
  • Ha egy ablakra rákattintasz, annak előre kellene ugornia
  • Egyes esetekben a drag and drop funkció nem működött jól a játékos profilnál
  • Farmolás esetén a fejlesztés sáv nem jelent meg
  • Város lista görgető sáv 3-t mutat 1 helyet néhol
  • Javított BB kód táblázat
  • Szövetségi fórum keresés hibás működése
  • Javított hiba aktív városok váltásánál.


2.21 verzió

Frissítés időpontja: 2012.03.29.


Tulajdonság változások:

  • A kultúra áttekintő jelzi, ha aranyat használsz fel
  • Pontlistán saját fiókra ugrik a lista
  • Új napi bónusz rendszer


Hibajavítások:

  • Toborzás áttekintő: kikötő gomb a kaszárnyát nyitotta meg.
  • Toborzás áttekintő: mítikus egységeket nem engedte kiképezni.
  • Toborzás áttekintő: kiképzett egységek kijelzési hibája.
  • Piac: más ablakból való váltásnál nem frissítette helyesen az ablakot.
  • Egyes speciális esetekben egy fiókot a jelszó ismerete nélkül is újra lehetett indítani.
  • Ha a régi is új városnév nagyon hasonló szám, akkor az átnevezés nem lehetséges.
  • Verem: érték megadás esetén megerősítés gomb néha hiányzott.
  • Visszajelző szövegek néhol hiányoztak.
  • Mentés során a szövetség belső hirdetményei nem frissültek.
  • Piac szint lerombolás esetén a visszatérő szabad lakosság értékét helytelenül jelenítette meg a program.
  • Regisztráláskor általános világ választás hibája esetenként
  • Egyes esetekben lehetőség volt csak egy-egy világon szabadságra menni, és a másik világon nem.
  • Kinti csapatok áttekintő: teljes sereg hazaküldése esetén nem frissült.
  • Városcsoport szöveges segítségek nem voltak konzisztensek.


2.22 verzió

Frissítés időpontja: 2012.04.23.


Tulajdonság változások:

  • Új képi animáció a varázslat hosszabbításoknak.
  • Bővített információ szolgáltatás arra az esetre, ha meghívott játékos eléri a 1000 pontot.
  • Fióktörlést immár email megerősítéshez kötjük.
  • Fiók újrakezdést is email megerősítéshez kötjük.
  • A játékosok belépéskor megjelenő felugró ablakon kapnak tájékoztatást akkor, ha a világ inaktivitás miatt bezárásra kerül és megindul a visszaszámlálás a végét tekintve.
  • Amennyiben a konkrét helyre invitálás során nem jár arany a meghívásért (már létező játékos), akkor többé nem jelenik meg az arany jutalomra utaló szövegrész.


Hibajavítások:

  • Fosztogatás, sarcolás után nem lehetett a belső falura kattintani.
  • Kiképzés áttekintő: egyes esetekben nem lehetett itt egységet képezni
  • Kiképzés áttekintő: néha egy-egy város nem jelent meg rajta
  • Város áttekintő: a város lista bézs háttere hibásan jelent meg
  • Kereskedelmi áttekintő: A város jelölés mozgatás megugrasztotta a kurzort, amely révén lehetetlenné vált a városok beillesztése a lenti dobozba.
  • Üzenet: IE9 esetén nem lehetett továbbítani őket
  • Agóra: kultúra: a kulturális szint jelző sáv grafikai hibája
  • Néha egy játékos magát is el tudta foglalni.
  • A képfeltöltés esetén nem volt teljesen kizárható a biztonsági rés
  • Kitüntetés: Saját sziget kitüntetés esetén ismételt tájékoztatás a kitüntetésről
  • Város információ: több ablak nyitva tartása esetén a BB kód a város beillesztésére nem működik.


2.23 verzió

Frissítés időpontja: 2012.05.10.


Tulajdonság változások:

  • Új meghívás rendszer facebook-on keresztül
  • Kinti csapatok javítása: "küldő város" és "célváros", valamint "játékos név" és "csapat szám" alapján lehet felsorolást kérni
  • Toborzás áttekintő javítása: új képzési parancs esetén a vonatkozó város értékei törlődnek, de a nem érintett városok vonatkozó adatai változatlanok maradnak
  • Föníciai kalmár egyensúly: újrahangoltuk a kereskedelmi arányokat. Az eredeti 1:0,5 arányt vásárlásonként 0,1-gyel kiigazítjuk egészen az 1:1 arányig. 24 órás utazási idővel az értékeket visszaállítjuk alapértékre.


Hibajavítások:

  • Új játékos meghívása esetén kiküldött levél egyes esetekben hibásan működött:
    • a levélre kattintva hiba üzenet jelent meg, mivel a rendszer nem talált asszociált értéket
    • az ikon olvasatlan levelet jelzett. A segédlet is rendesen működik mostanra.
  • A ranglistán, ha valaki a következő oldal gombra kattintott, többé nem működött a végtelenített görgetés. Ismételt következő oldal funkció pedig nem működött.
  • A bejövő támadás számoló nem frissített, ha a támadó fél törölte fiókját.
  • A saját ajánlatok piaci menü oldalon a törlés opció használata után nem működött az elfogadás gomb.
  • A piac oldal beállítás helytelenül működött.
  • Néhány esetben az istenszobor grafikája hiányzott.
  • Üzenetek és jelentések listája esetén a végtelenített görgetősáv helytelenül működött.
  • A fa termelés számláló nem frissült automatikusan.
  • A csoda hely felett tartva a kurzort a térképen, nem a megfelelő tipp jelent meg.
  • A törlési megerősítő levél a világ azonosító számát jelezte ki a neve helyett.
  • Egyes jelentések esetén megjelenítési hiba lépett fel.
  • A hódítás ablakban a parancs adatok kitakarták egymást.
  • A kulturális áttekintőben az alsó görgető nyílra nem lehetett kattintani.
  • A távolsági limit beállításakor nem működtek a nyilak az ajánlat adása fülön.
  • Néhány esetben a profilban nem volt lehetséges a kitüntetések listázása.
  • A profil előnézetének elrendezésében hibák lehettek.
  • A legtöbb játékhoz kötődő email kinézete kissé módosult.
    • egységesítés történt
    • link szöveg helyett teljes url link jelenik meg az aktiválás, törlés és más hasonló cselekmények kapcsán.


Mobil Grepolis:

  • A napi bónuszba beszámít a mobilról történő belépés.
  • Szövetségi aktivitásba is beszámít a mobil belépés.


2.24 verzió

Frissítés időpontja: 2012.06.07.


Tulajdonság változások:

  • A játékba email meghívás miatt visszatérők nem kapták meg az emailben ígért aranyat (azok is be tudják gyűjteni, akik már beléptek a játékba)
  • Új meghívás funkció: facebookon keresztül, applikációkon át, illetve timeline szövegen és magánüzeneten át is
  • Korábban minden város elvesztése sem kapcsolta ki a prémium automatikus meghosszabbítását, most viszont már igen.
  • Földi egységek halála után a gyarmatosítás folytatódott, most azonban minden földi egység halála után a többi egység hazatér
  • A toborzás áttekintő javítása/refaktorálása, amely révén több funkció is megnyílik, mint szortírozás, filterezés, két kattintással több városban való kiképzés.


Hibajavítások:

  • Közvetlen utalás arra, ha a játékos által meghívott személy elérte az 1000 pontot.
  • Néhány esetben nem engedte a rendszer a játékosoknak megváltoztatni az email címüket
  • Már meghívott játékosok néha többszörösen megjelentek a meghívottak listáján és foglalták a maximális helykapacitást
  • Facebook csatlakozás megakadályozta az újrakezdést
  • Egyes esetekben a jelentések nem voltak elérhetőek
  • Egyes esetekben több, mint 10 játékos után is szerezhetett valaki aranyat
  • Az arany jóváírás jelentés nem meghívottanként, hanem összesen egyszer érkezett csak meg
  • Bizonyos esetekben a föníciai kalmár rossz mitikus egységet adott.
  • Támadás tervező: a szállítás kapacitás kutatást nem vette figyelembe helyesen (nem a kiválasztott, hanem az aktív városét nézte)
  • Tiltás esetén történő újrakezdésnél a megerősítési felugró ablak hibásan működött
  • Saját ajánlatok ablak elcsúszása volt tapasztalható bizonyos böngészőknél
  • Néha nem frissült megfelelően az arany begyűjtése ablak
  • Ajánlatok elfogadása után az ablak nem frissül egyes esetekben
  • Néha a csodát akkor is tovább lehetett építeni, ha valaki közben 10. szintre építette azt
  • Beállítások ablak nyitva léte során ha valaki frissítette az ikonját, akkor hiba üzenet jelent meg
  • Lázítás hiba: időnként túl korán deaktiválódott
  • Saját sziget kitüntetés nem íródott jóvá, amikor a kritériumok teljesültek (új hódítási rendszerben)
  • Szellemváros esetén a csodába további nyersanyagot lehetett küldeni
  • Ha azonos másodpercben egyszerre több negatív varázslat is érintett egy várost, akkor mind teljesedésbe ment
  • Napi jutalom problémák:
    • 30. nap után lévő jutalom választást figyelmen kívül hagyta a rendszer
    • szinteket ugrott át a rendszer alkalmanként
  • utolsó város elvesztésekor nem nullázódott az áldás szint
  • Artemisz templomának megépítésével járó bónuszok pontosabb leírása
  • Szövetségben közzétett jelentés varázslat infót is tartalmaz
  • Chrome-ban használt eszköztár esetén a layout elcsúszott
  • A jelentések közzétételi jogosultságainak beállításai immár helyesen jelennek meg


Hősi világok:

  • Egyes esetekben a játékosoknak nem jelent meg a 550 áldás, noha az arra feljogosító kitüntetés birtokában voltak.


Mobil Grepolis:

  • Bevezetésre került a támadás jelző ikon
    • Bejövő támadás esetén a fejlécben megjelenő ikon mutatja a megtámadott városok számát
    • A város ikon helyett a főoldalon villogó támadás ikon jelenik meg
  • A varázslatok nem jelennek meg a támadások jelentésében
    • A támadó varázslatot már tartalmazza a jelentés
    • egyéb hatások is megjelennek a jelentésben
  • Az érintő gomb nem reagál: a mobil kiválasztó gomb csak a szöveges rész felett reagált, most azonban a teljes gomb kihasználható
  • Javított java script error, amely megakadályozta a kezdő lap megjelenítését
  • A védekező fél felé tartó seregen rossz varázslat ikon jelent meg
  • Belső falvaknál milícia ikon jelent meg háttér képként

2.25 verzió

Frissítés időpontja: 2012.07.05.


Tulajdonságok:

  • Az aktivációs email link közvetlenül visszavezet a játékba.
  • Az események javítása: a nyersanyag és áldás generálás kijelzése is tartalmazza már az esemény által adott többletet.


Hibajavítás:

  • Támadás sikertelensége esetén nem keverednek össze a támadások;
  • Hiányzó link orvoslása újrakezdés megerősítése esetén;
  • Újrakezdés esetén az email link segítségével a kezdő védelmet figyelmen kívül hagyva tudtak újrakezdeni játékosok (idő tekintetében)
  • Mivel a captcha még mindig nem megbízható, új hiba kezelési módszert vezettünk be és megváltoztattuk a caching viselkedést;
  • Néha hibásan kapta meg a játékos a 30. napi belépési jutalmat;
  • Egyes értékeket helytelenül érvényesített a rendszer amikor a föníciai kalmárral kereskedett a játékos;
  • Kereskedelmi ablak használata után a kapacitást jelző sáv nem frissült helyesen;
  • A következő kitüntetés szint elérésekor nem frissült az elérést jelző dátum;
  • Foglalás alatt lévő város tulajdonosa nem tudott varázsolni a városra;
  • Ha foglalás alatt lévő városok között váltogatta a játékos az ablakokat, akkor az ablak nem frissült helyesen;
  • Hiányos információt adott a rendszer farm falvak támadásakor;
  • [center] rendezés esetén duplán jelent meg a szöveg a szövetségi profil használatakor;
  • A farm falvak ablakában helytelenül frissültek az egység értékek;
  • A szellemvárosok kapcsán közzétett jelentésekben rosszul jelent meg a BBCode;
  • Tiltott játékosoknak lehetett nyersanyagot küldeni;
  • Ha a levelezés második oldalán lévő részt akart jelenteni valaki, akkor azt nem engedte a rendszer;
  • A kezdő oldalon, ha a szöveg túl rövid volt, úgy az egyes elemek elcsúsztak;
  • A világtérkép extra átlátszó zászlókat jelenített meg;
  • Egyes ablakokat tiltott a játék egy hiba jelentést követően;
  • Istenváltás esetén a városból támogatásként küldött mitikus egységek megjelentek az egységlistán;
  • IE9 esetén a BBCode használatakor a kurzor ugrált az üzenet elején;
  • Az illúzió varázslat használata a parancs áttekintőben kardforgatókat mutatott;
  • Bölcsesség alkalmazása illúzió csapatra nem frissítette helyesen a kérdéses támadást;
  • A kint lévő seregek áttekintője nem frissült helyesen egységek visszahívása esetén;
  • IE7 esetén a visszahívás gomb nem működött helyesen;
  • A maximalizált fórumból kivettük a milícia segédletet;
  • A szövetségi profil szerkesztéséből kivettük a kép csatolás BBCode-t.


Hősi világok:

  • A hősi világokban a továbbfejlesztett katapultok nem jelentek meg a közzétett jelentésekben;
  • A továbbfejlesztett katapultok megszűnésük után is romboltak épületeket;
  • Közzétett jelentésekben hiányzik az áldás ikon;
  • Az Atlasz szobor vágott volt a hősi világokon;


Mobil Grepolis:

  • Egyes szövegek nem jelentek meg magyarul;
  • A 20 karaktert meghaladó szövetségi nevek kijelzése automatikusan megrövidül;
  • Amennyiben nincs elérhető világ a mobil verzió részére, értesítést kap a játékos;
  • Támadás küldésekor nem kapott a játékos jelentést;

2.26 verzió

Frissítés időpontja: 2012.07.19.


Hibajavítás:

  • A városáttekintő fejlécében városnév helytelen megjelenítése;
  • Az agóra kinti csapatok fülénél a visszatérő csapatok sora rosszul igazodott;
  • A jelentés kijelöli a szerzett áldást;
  • A színház lerombolásánál grafikai glitch jelent meg a parancssorban;
  • Egyes támadó egységek hibásan maradtak a foglalás alatti városban;
  • Vitorlabontás beleszámít az idő tervezésben a térképen;
  • Beillesztett egységek nem íródnak felül, ha a várost megváltoztatják;
  • Szövetségi profil glitch: hosszú játékosnevek lefedik a játékos pontszámot.

2.27 verzió

Frissítés időpontja: 2012.08.09.


Tulajdonságok:

  • Győztesek csarnokának bevezetése;
  • Megosztott internet esetén a rendszer tiltja a szabályba ütköző támadásokat, nyersanyag kereskedéseket;
  • A kereskedelmi áttekintő szöveg dobozainak és törlés opciójának átdolgozása megtörtént;
  • Minden JS felhívás ("biztosan akarod, hogy ..:" I/N) opciót új, a játék stílusához igazodó ablakkal váltottunk le;
  • Új grafikus elem a prémium vásárlás esetén, ha az email nem került megerősítésre;
  • Egy támadás esetén megjelenő milícia felugró ablak egészén javítottunk;
  • Egyes ablakok módján változtattunk és "modal" ablakokká alakítottuk őket, hogy jobban megragadják a figyelmet;
  • A lejárt támadások (amelyek már beérkeztek a városba) a támadás áttekintőben szürke színnel jelennek meg, nincs idő hozzájuk rendelve és a "folyamatban" ikon jelenik meg nekik;
  • Javítottuk az emailen történő játékos meghívást is: magad határozhatod meg, milyen szöveget írjon a levél;
  • A főoldalba beépítettük a Google Play Badge-t.


Hibajavítás:

  • Minden szövetségi tag neve előtt megjelent az alapító ikon.
  • A napi belépési jutalom utolsó szintjén van, aki rossz jutalmat kapott.
  • Ritkán előfordult, hogy frissítés után nem töltött be rendesen a játék.
  • Hosszú játékosnevek elfedték a pontszámot a szövetségi taglistán.
  • Néha saját ajánlat elfogadása esetén nem a megfelelő szállítási idővel érkezett meg a nyersanyag.
  • Esetenként gondot okozott olyan városra varázslatot mondani, amely nem rendelkezett templommal vagy választott istennel.
  • Sikertelen foglalásokkal kapcsolatban javítottunk egy hibát.
  • A tömeges kiképzést biztosító áttekintőben a városcsoport kiválasztásakor a lista nem frissült megfelelően.
  • A kaszárnya és kikötő megnyitása linkje túl nagy volt a kiképzés áttekintőben.
  • A képzés alatt lévő egységek néha negatív értékként jelennek meg a kiképzés ablakban.
  • Amennyiben a teljes város lista minden eleme benne volt az adott város csoportban, úgy a kiválasztását nem lehetett levenni.
  • A játék frissítéséig rosszul jelölte ki a nyersanyagokat.
  • A város áttekintőben elcsúszott az isteni szobor képe.
  • A kereskedelmi áttekintőben az időt rosszul jelölte ki a rendszer, ha város filtereket használtak a játékosok.
  • A verem ezüstállománya nem frissült kémkedés alatt.
  • A kiképzés áttekintőben a varázslat ikonok rossz helyen helyezkedtek el a háttéren.
  • A kaszárnya ablak és a csapat áttekintő közötti összeütközést kiküszöböltük (ha együtt voltak nyitva, akkor a kaszárnya ablak többé nem volt használható).

2.28 verzió

Frissítés időpontja: 2012.08.30.


Tulajdonságok:

  • Oktatómód leváltása küldetés rendszerre.
  • Ennek keretében az első küldetést nyilak mutatják a küldetés elfogadása előtt.
  • Le lehet venni a fontos jelzést a szövetségi fórum témákról.
  • Beállítások opció a saját támogató egységekkel kapcsolatos jelentések és jelzések kikapcsolására.
  • Jelentések módosulása és kikapcsolás lehetősége föníciai kalmár kapcsán.
  • Varázslással kapcsolatos jelentések kikapcsolásának lehetősége.
  • A jelentések layoutjának rendezése, jelentések számának csökkentése.

Hibajavítás:

  • Az imprint hátterét rendeztük.
  • Javítottuk a Panteon háttér hibáját túl hosszú listák esetén.
  • Kitüntetés: ellentétes adatok azonos kitüntetésen.
  • Azonos kitüntetés egy játékosnak többször.
  • A Heroizmus nem működött repülő egységeknél.
  • A harci világok támadás tervezőjében megjelentek Artemis mítikus egységei.
  • Építési áttekintő funkcionalitásának javítása.
  • A prémium farmolás ablak félrevezető hiba jelentést mutat.
  • Egyes esetekben saját városra mondott áldást és támogatást is blokkolja a rendszer.
  • A maximalizált fórum üres.
  • A közzétett jelentések elvesztik formatálásukat.
  • Szövetségi fórum: nem olvasott üzenet jelzés nem frissül megfelelően.

2.29 verzió

Frissítés időpontja: 2012.09.20.


Tulajdonságok:

  • A kereskedelmi áttekintőben lehetőség van arra, hogy valamennyi nyersanyagot kiválasszad vagy egy kattintással a maximum szállítható nyersanyagot kiválasszad.
  • Új "apps" részleget tettünk a beállítások ablakhoz, amely leírást, linket és OR kódot tartalmaz egyenesen a Grepolis Eszköztárra (Google Play) iránítva
  • A főoldalon prominensebb helyre tettük a Google Play jelzést
  • A játékos meghívás ablak hátterét megváltoztattuk.


Hibajavítás:

  • a nyersanyag bónuszok (pl Grepolimpia) a prémium nyersanyag oldalakon is megjelennek helyesen (kijelzési hiba)
  • szimulátornál, ha túlélő egységek hozzáadása funkciót használsz, a fal szintjét is frissíti
  • egyes esetekben a közös neten lévő személyek közös támadásait megakadályozó óra nem volt pontos
  • kémkedés alatt nem lehetett ezüstöt tenni a verembe
  • kiképzés áttekintőben csak egy aktív varázslat látszott számtól függetlenül
  • szövetségi fórum színválasztójának javítása
  • rejtett-megosztott fórum esetén csak egy ikon jelent meg
  • a támadás sorrendjének felcserélésével kapcsolatos hiba javítása (remélhetőleg többé nem fordul elő)
  • egyes esetekben a Captcha megakadályozta a játék futását
  • egyes esetekben a Szenátus épülete is leomlott (gyorsmenü felülírása esetén nem mentett elemek révén)
  • explorer 9 esetén beállítási menü problémák javítása
  • ha azonos típusú kitüntetést, amelyet eltérő világokon kapott a játékos, megjelenítette a profilban, akkor a kurzor révén kapott adatok felcserélődhettek

2.30 verzió

Frissítés időpontja: 2012.10.11.


Tulajdonságok:

  • a rangok új rendszere kerül bevezetésre

- teljesítmény javítás

- azonnali lista frissítés

  • parancs áttekintő javítása

- város csoportok közötti váltás

- keresés lehet városnév és játékosnév mindkettő

  • közös internetről bejelentés esetén a kémkedés is korlátozott (minden esetben tiltott, de csak bejelentés esetén figyelmeztet a rendszer, így ott elkerülhető a véletlen hiba. Fontos, hogy közös internet esetén ezt be kell jelenteni a beállítások menüben!)
  • iOS (iPhones és iPads) részére erőteljes javulás várható

- 2 ujjal lehet navigálni a térképen

- tapint-tart mozdulattal (képernyőn tartva a kezed 1 másodpercen át) az egér nyíllal aktiválható felugró ablakok megjelennek.

- Stand Alone módban javított teljesítmény

- safari esetén a fórum és sugó link megnyitása új ablakban történik a játék saját kerete helyett

- a fő képernyőn gyorslink ikonok találhatóak (készülék függő)

  • világ választó oldalon erre utaló szöveg
  • templom ablak javítása

- áldás folyamat sáv

- isten váltás esetén azonnali frissülés

  • jelentések javítása

- a jelentés kitér arra, hogyha a csata után megkezdődött a foglalás

- a támadónak megjelenik a szerzett harci pontok összege

  • város építés áttekintő: a nem építhető épületeket pirossal jelöli a rendszer


Hibajavítás:

  • a jelentések egyes filterei nem működtek helyesen
  • egyes esetekben a foglalás sikerült a gyarmatosító hajó elpusztulása esetén is
  • a gyorssáv hibája folytán még mindig el lehetett törölni a szenátust
  • a világcsoda építése leállt üzenet túl gyakran lett kiküldve
  • A támadás tervező néha elmulasztott jelzést küldeni
  • Amennyiben a folyamatban lévő foglalást (régi rend) megakadályozták, úgy a felhasználó felület frissítése hibásan történt meg
  • A sziget információs oldal néha megjelenített üres helyeket ott is, ahol nem voltak
  • Lezárt világokról is érkeztek néha inaktivitási emailek
  • Kereskedőház esetén rosszul jelezte ki a rendszer a föníciai kalmár kereskedelmi arányát
  • Minden jelentés törlése esetén a jelentés adatok nem helyesen jelentek meg
  • A milícia felugró ablak hátterét átállítottuk, hogy ne legyenek üres helyek itt-ott
  • A térkép folyamatos görgetése hibás volt éjszakai grafikával
  • Egyes fiókoknál hiba jelenség lépett fel, ha a föníciai kalmárnál megnyitották a kikötő ablakot
  • Hiba a Pantheonban, ha a szövetségi taglétszám nem volt néggyel osztható

2.31 verzió

Frissítés időpontja: 2012.11.08.


Tulajdonságok:

  • A támadás tervező és a menetidő kalkulátor teljes átdolgozása
  • már nem lehet látni többé, hogy mennyi támadó harci pontot kapsz (eddig is hibásan működött sajnos)
  • Alapból a profilon csak az adott világ kitüntetései látszanak. A többit egy gomb megnyomásával lehet látni, ha valaki akarja.
  • A nagyító segítségével lehet zoomolni a minimap-en
  • A csapatok áttekintő javítása:

- az ablakon belül lehet város csoportot váltani;

- keresni szövetségi és városnevek között;


Hibajavítás:

  • Maximalizált szövetségi fórum esetén a Captcha kódot nem lehetett megadni.
  • jelentésekben hibásan jelent meg a harci pont: ha olyan várost támadott meg, ahol védő seregei is voltak, úgy a védő pontok jelentek meg a támadó helyett
  • A csapatok áttekintőn keresztül nem lehetett egységeket toborozni
  • Ha belső falvakkal kereskedett valaki, akkor a kereskedés gombra kétszer kattintva két mozgást is elindított a játékos.
  • IE 8 és 9 kapcsán több hibát is javítottunk:

- a mini-map néha üresre váltott, ahogy a játékosok a térképen navigáltak

- a nagyító egyáltalán nem funkcionált

- zoom használata esetén a térkép összeomlott

  • Grafikai hiba javítása a támadás ablakban éjszakai megjelenítés esetén.
  • A verem csuszkájának hibáit orvosoltuk.
  • Atoborzás áttekintő most már helyesen frissül kiképzések után.
  • Néha nem töltött be helyesen a maximalizált fórum: "TypeError: Game.img is not a function".
  • Támogatási parancsokat is támadásként jelzett ki a város áttekintő.
  • Ha valaki két gyarmatosító hajóval is támadott, mindkettőt felhasználta a foglalás.

iOS:

Tulajdonságok:

  • A kétujjas görgető mozdulatot kivettük a rendszerből.
  • Új köszöntő képernyő tipekkel az iPad felhasználók részére.
  • Dupla pöcögtetős funkció városnevek esetén, amely révén meg tudjátok változtatni a városneveket.

Hibajavítás:

  • Immár meg lehet adni a captcha kódot anélkül, hogy a játék képernyőt kikapcsolná a gép.
  • A quick bar ismét használható lett.

2.32 verzió

Frissítés időpontja: 2012.11.29.


Tulajdonságok:

  • a piros hiba jelzések tovább fennmaradnak
  • Az első épületszintek építési idejét csökkentettük a harcos világokon.
  • Néhány épület építési idejét a kezdő városban a 11. szint alatt csökkentettük.

Hibajavítás:

  • A profilon megjelenő korona egy ideig csak egy világon jelent meg, mostantól ismét mindegyik világon látható lesz.
  • a támadó pontok hibáját orvosoltuk, így ismét láthatóak lesznek támadáskor, ha valamennyi ellenfelet legyőzték
  • a nyersanyag sarcolás panel layout hibáját orvosoltuk
  • támadás tervező kisebb hibáit orvosoltuk

- terv név link nem működött

- idő nem frissült megfelelően

- a harci kedv lebegő számként jelent meg

- helytelen háttér elhelyezés

- az oszlopok pontatlan rendezése

- a terv más időzónában lévő játékosfiókkal történő módosítása az időzítés megváltoztatta

- frissítési gondok

  • az agórán csak egyszer lehetett a csapatok filterezését megtenni
  • egyes kitüntetések nem látszódtak
  • a világok egy nappal később záródtak, mint kellett volna
  • az úton lévő nyersanyagok helytelen kijelzése
  • egyes jelszavakat nem lehetett módosítani karakter maximum miatt
  • parancs áttekintésben a filterek nem működtek helyesen
  • kiképzési idő felezésnél helytelenül 0 arany igényt írt ki a megerősítési ablak
  • a napi jutalmat bizonyos esetben többször is be lehetett gyűjteni
  • néha nem frissült a napi belépési jutalom akkor sem, ha beléptek minden nap
  • bizonyos esetekben nem lehetett olimpiát rendezni akkor sem, ha a feltételek adottak voltak
  • város alapítás esetén régi játékosoknak is elindult a küldetés rendszer


mobil:

Tulajdonságok:

  • új világba is be lehet jelentkezni


Hibajavítás:

  • városok közti váltás után nem lehetett belső falut támadni
  • foglalás alatt is lehetett más városoknak nyersanyagot küldeni
  • foglalás alatti város támadásakor tengeri csata esetén is látni lehetett a szárazföldi egységeket
  • irányválasztás után nem lehetett a home oldalt használni
  • megosztott szövetségi fórumot nem lehetett elérni


iOS: Tulajdonságok:

  • megnöveltük a prémium menü legördülő részét
  • az új ablakok a képernyő jobb alsó sarkában jelennek meg, hogy a fő menüt érintetlenül hagyják.


Hibajavítás:

  • iOS6 több kérelmet dolgozott fel, mint amennyit kellett volna, ezen változtattunk

2.33 verzió

Frissítés időpontja: 2012.12.20.


Tulajdonságok:

  • Új menü dizájn!
  • Új üdvözlő ablak, amikor valaki új világon kezd fiókot.
  • A küldetés rendszer javítása
  • Új küldetések a kezdeti időszakba. Az új küldetések főleg azon területekre összpontosít, ahol a játékosoknak több információra van szüksége.
  • Azon esetekben, amikor a kiemelés nem klikkelést ösztönöz, hanem felugró ablak, vagy információs ablak előhívását szolgálja, úgy mostantól nem lehet a klikkelést végrehajtani.
  • Új isteni egység: Istenek küldötte! Minden istenhez használható.
  • A támadás ablakban új információs rész az éjszakai bónuszról.
  • A szenátusban játék egyensúly módosítások:

- Az épületlistában helyet cserélt a templom és a városfal. - Új templom igények: kőfejtő 3, szenátus 3

- Új fal igények: templom 3, szenátus 5

- A piac és a verem helyet cseréltek az épületlistában.

- Új piac igények: szenátus 5, raktár 5

- Új verem igények: szenátus 10, piac 4, raktár 7


Hibajavítás:

  • Támadás tervezővel kapcsolatos hibák javítása:

- Ha a menetidő áttekintőn keresztül készült egy terv, akkor alkalmasint rossz hiba hivatkozás jelent meg.

- A háttér grafika 2 pixellel el volt méretezve.

- Ha egynél több támadás vett részt a tervben, az egység kijelzés hibás volt.

- Néha a "bezárás" gomb néha az egységek mögött jelent meg

- IE8 esetén hiányzott a görgetősáv a menetidő áttekintésen

- Az oldal számozás oldalon hiányzott egy szövegrész

  • A város áttekintő oldal varázslat fülén a görgető sávot elvettük;
  • Néha a foglalás akkor is megtörtént, ha sem gyarmatosító, sem támadó hajó nem volt a támadó csapatban;
  • A profil szövege nem mindig jelent meg az előre meghatározott színben;
  • Néhány hiányzó fordítást pótoltunk.
  • Néhány hibát javítottunk az adventi naptárban.
  • A városvédelem varázslat ismét minden varázslatot blokkol, legyen az pozitív vagy negatív!


iOS:

Hibajavítás:

  • A kereskedelmi áttekintőben már iOS felhasználók is tudnak drag and drop rendszerrel városokat mozgatni.

2.34 verzió

Frissítés időpontja: 2013.01.17.


Tulajdonságok:

  • fenntartás eszköz: megosztás esetére súgó
  • fenntartás eszköz: adminisztrátor eszközökkel nem rendelkezők részére megjelíthető dolgokkal kapcsolatos beállítások javítása (meghívott konföderációk elrejtése, megosztás megszüntetés elrejtése, választási opciók kikapcsolása)
  • Új küldetések hozzáadása
  • küldetés rendszer módosítása

második falu elfoglalása 10 másodpercig tart oda és 10 másodpercig vissza.

  • a sárga nyilak javított elhelyezése
  • a szenátus építésével kapcsolatos küldetés megkövetelt épület szintjét 3-ra emeltük
  • isteni küldöttekkel kapcsolatos szöveg és jutalom módosítása
  • az első használt isteni hatalommal kapcsolatos küldetés módosítása
  • megváltoztattuk a szövetségi tagsággal kapcsolatos küldetés indítási idejét
  • csökkentettük a raktár második szintjének nyersanyag követelményét
  • a raktár második szintjének építési idejét 25 másodpercre csökkentettük
  • a kijelentkezés gomb súgót kapott
  • saját városra mondott ártó varázslat esetén megerősítés szükséges
  • gomb kombináció: Ctr + szórköz gombok --- város áttekintő
  • a prémium gomb a használat oldalt hozza fel a vásárlás oldal helyett


Hibajavítás:

  • Vezetői fenntartások nem látszottak:
  • a játékos nem tudta lemondani saját fenntartását
  • fenntartás eltávolítása akkor is megjelent, ha nem volt egyébként lehetséges
  • most már az adminisztrátorok törölni tudnak és fel tudnak oldani fenntartásokat
  • most már a játékosok törölni tudnak saját maguk által létrehozott fenntartásokat és lemondhatnak maguk részére olyan fenntartásokat, amelyekre admin osztotta be őket
  • a csoda rangsor kétszer is megjelent (egy része normálosan, egy része link nélkül)
  • egyes esetekben nem működtek a varázslat meghosszabbítások
  • a bontási parancs leállítása esetén rossz szöveg jelenik meg
  • a kereskedelmi ablakban nem jelent meg a bejövő nyersanyag szállítmány
  • a kereskedelmi áttekintőben megjelenhetett negatív nyersanyag
  • játék kezdetkor nem mindig a választott égtájnak megfelelően helyezte el a játékost a rendszer
  • az adventi naptár varázslatot használva a már aktív varázslat ideje hosszabbodott meg
  • olimpiai játékokat megerősítés kérés nélkül is indítható volt
  • egyes esetekben a város épületek ablak helyett más és más ablak nyílt meg
  • egyes BBkód képek nem helyesen jelentek meg
  • egyes támadásokat a támadástervezőben a célpontból lehetett felvenni
  • a csapat áttekintőben egyes egységek kiképzésénél js hiba lépett fel
  • ha egy városcsoport éppen aktív volt a helytartó lejártakor, a támadás tervezőben többé nem tudták megjeleníteni a városokat
  • a város megtalálása ablakot megnöveltük
  • az új fenntartás oldalon hiányzó elemeket pótoltuk
  • a beköszönő oldalon megjelenő zárj mindent gomb elrejtése
  • néha jelentések mappába mozgatása esetén más mappába kerültek a jelentések
  • néha nem jelent meg a szövetségi fórum első ablaka
  • javítottuk az email megerősítéshez kapcsolódó küldetést
  • városok foglalása során is vissza lehetett egységeket hívni
  • tengeri vihar egyes esetekben nem működött támadásokra
  • az épület áttekintőben nem jelent meg a piros háttér, ha nem lehet bővíteni
  • néha rossz szöveg jelent meg egy-egy prémium funkció aktiválásánál


Mobil:

Tulajdonságok:

  • a játékos, a szövetség és a város név immár linkként működik

- a támadás jelentésben (város ikon)

- üzenetekben (játékos név)

- mások városaiban (játékos név)

iOS:

Tulajdonság:

  • drag and drop funkciók javítása
  • az ablakok középen jelennek meg, hogy ne takarják ki a menüt
  • a kulturális áttekintőben lehet látni, hány fesztivál indult
  • legördülő menük új stílusa


Hibajavítás:

  • a jelentéseket nem lehetett görgetni, vagy kinyitni
  • a támadás tervezőben nem lehetett bizonyos területre görgetni
  • egyes kattintások automatikus második kattintást okoztak
  • a numerikus oldal az alap beállított oldal a billentyűzethez
  • minden egység kijelölése gomb használatakor nem mindig helyesen jelentek meg a szükséges szállító hajók

2.38 verzió

Frissítés időpontja: 2013.04.18.


Újítások:

  • A bejövő támadásokat hang jelzi.
  • A kereskedelmi áttekintőben a városok mozgathatóak.
  • A kulturális áttekintőben az agórán kisebb javításokat hajtottunk végre.
  • Sokvárosos játékosoknak javítottuk valamelyest a farm falu áttekintőt, a kulturális áttekintőt és a verem áttekintőt.
  • A játékosok egyes kéréseit bevezettük a játékba:
  • legördülő menüvel gyorsan a kiválasztott mappába lehet tenni az üzenetet;
  • az internet megosztás bejelentése világok között is megoszlik (ha bejelented egy helyen, akkor más világokon is számon tartja a bejelentést).


Hibajavítás:

  • Ranglista frissülésének javítása.
  • Sikertelen város alapítást követően a visszatérés kiindulópontja néha hibás volt.
  • Kezdő küldetések átugrása esetén többé nem lehetett őket előhívni.
  • Hiányzó fordítások pótlása.
  • Amikor az email megerősítés miatt kiosztott aranyakat jóvá írta a rendszert, nem kapott a játékos jelentést róla.
  • Egy már regisztrált játékos és kaphatott meghívást olyan világra, ahol van fiókja.
  • A napi belépési jutalmak néha elcsúsztak egy nappal.
  • Visszatérő támogatás esetén a menü buborékok nem frissülnek.
  • Épület szint váltogatással negatívba lehetett jutni.
  • Néha nem pontosan frissült az épület áttekintőben a következő építési szint.
  • Néha nem lehetett megépíteni az épületet elegendő nyersanyag megléte mellett sem.
  • A tömeges üzenet küldés ikonja nem mindig jelent meg.
  • A háttérzene nem játszott folyamatosan, bizonyos esetekben.
  • A küldetés segédletek apróbb hibáit javítottuk.
  • Új üzenet írásakor, ha más városra lépett valaki, vagy más koordinátára ugrott, az addig begépelt üzenet ablaka figyelmeztetés nélkül bezáródott.
  • Az istenek áttekintőjében nem működtek a város linkek.
  • A kaszárnyában és kikötőben a kiképzési idő csökkentését követően nem frissültek a kijelzett idők.
  • Maximalizált módban a szövetségi fórum nem működött.
  • IE esetén a parancs áttekintő üresen jelent meg, ha a fülről került megnyitásra.
  • Néhány kitüntetés nem jelent meg a profilban, a kitüntetések között.
  • Kémkedés esetén látható volt a kémlelt város istene is.
  • Alacsony felbontásnál a küldetés ablak beragadt és nem lehetett bezárni.
  • Meghívás esetén az arany begyűjtését segítő link nem működött.
  • Banner révén való meghívás nem helyesen működött.
  • Minden fórumot olvasottként megjelöl opció nem működött helyesen a szövetségi fórumban.
  • FF esetén lassú lehetett a játék.
  • Megerősítés ablakokban feles görgető sáv jelent meg.

iOS:

Hibajavítás:

  • A kaszárnya és kikötő ablakokat nem lehetett becsukni.


Vissza a kezdőlapra
Jó játékot kíván: a Grepolis csapata!