Poszeidón
Poszeidón
Poszeidón Zeusz testvére. Amikor Kronoszt Zeusz letaszította a trónról és az istenek felosztották egymás között a világot, Poszeidón a vizek feletti uralmat nyerte el. A hajósok - hogy jóindulatát elnyerjék - lovakat áldoztak neki.
Poszeidón egy alkalommal fellázadt ura és testvére, Zeusz ellen. Ezért Zeusz azzal büntette, hogy a halandókat kellett szolgálnia. Poszeidón ekkor építette meg a trójai vár falát.
Odüsszeusz a trójai győzelmet követően önteltségével magára haragította a tengerek urát, így Poszeidón ígéretet tett neki, hogy soha nem hagyja azt, hogy a győztes csata után hazaérjen. Haragját fokozta, amikor Polüphémoszt, az isten fiát Odüsszeusz megvakította. A halandó hányattatásai azonban meglágyították az isten szívét, és sok év tengeri kalandozás után hazaengedte őt.
- Poszeidón uralja a küklopszokat és a hidrákat.
- A varázslatok közül a tenger ajándéka, a tenger hívása, a tengeri vihar, a földrengés az, amivel ő segítségedre lehet.
Mítikus lényei
Küklopsz:
Az első küklopszok Gaia és Uranosz gyermekei voltak. Születésükkor apjuk - csúfságukat elviselni nem bírván - a tartaroszba vetette őket, ahonnan azonban Kronosz segítségével kiszabadultak. Kronosz sem sokáig viselhette a szabadon lévő küklopszokat, hatalmát egyre jobban féltve a tartaroszba küldte ismét egykori támogatóit. Zeusz felismerve hatalmas erejüket, maga mellé állította őket az apja elleni harcban.
A küklopszok Héphaisztosz segédjeiként az olümposzi istenek fegyvereit kovácsolva írták be magukat a mítoszok lényei közé. Kezük munkáját viselik Zeusz villámai, Poszeidón szigonya, valamint Hádész sisakja. A küklopszok egyszemű óriások, parittyáikkal hatalmas távolságokat képesek áthidalni, a lándzsákkal szemben azonban védtelenek.
Összefoglaló:
Képzéséhez 12. szintű templom szükséges.
Küklopsz | ||||||||||||||
Erőforrás-igény | Támadó/védelmi érték | Egyéb infó | ||||||||||||
Távolsági |
2000 fa, 4200 kő, 3360 ezüst, 360 áldás, 42 tanyahely, 12. szintű templom.
Harci értékei: tényleges (névleges)
Támadás: 756 (18) távolsági fegyverrel
Védelem: 945 (22,5) ütőfegyver ellen,
0 (0) szúrófegyver ellen és
1310 (31,19) távolsági fegyverek ellen
Sebesség: 8
Szállítási kapacitás: 320 (7,6)
Hidra
A hidra kígyóra emlékeztető, ám számtalan fejjel bíró tengeri szörny. Héraklész egyik próbaként a hidrával kellett végeznie. Az egyetlen olyan próba volt, ahol Zeusz félisten fia segítség nélkül elbukott volna, a hidra minden levágott feje helyére ugyanis kettő nőtt. Héraklész a levágott fejeket azonban barátja tanácsára fáklyával égette meg a levágott fejek helyét, és így azok nem nőttek vissza. Az utolsó, halhatatlan fejjel a hős úgy végzett, hogy azt sziklák alá temette.
Képzési igény:
5800 fa, 2800 kő, 3800 ezüst, 400 áldás, 50 tanyahely, 22. szintű templom.
Harci értékei: tényleges (névleges)
Támadás: 1000 (20) tengeri
Védelem: 715 (14,3) tengeri
Sebesség: 8
Szállítási kapacitás: nincs
ÁLDÁSAI
A tenger ajándéka:
Fát mos a víz a város partjaira. Poszeidón jó oldalát mutatja.
A város 800 fát kap.
Városra varázsolható.
Áldáspont-igény: 25
Korlát a használatában: nincs, tetszőlegesen varázsolható.
A tenger hívása:
Erős hullámok verik a partot, az építőmunkásokat elönti a vágy, hogy kövessék a tenger hívását.
A kikötő termelése 1-szeres szerveren 12 órára, 2-szeres sebességű szerveren 6 órára, 3-szoros sebességű szerveren 4 órára az áldás után kiadott építési parancsok tekintetében 100%-kal nő.
Városra varázsolható.
Áldáspont-igény: 80
Korlát a használatában: amíg le nem járt egy városon a meghatározott idő, addig nem tehető újra az adott városra az áldás.
Földrengés:
A föld megmozdul és megremeg, a városfal nagy darabjait nyeli el a mélység.
A városfal 1-3 szintet esik.
Városra varázsolható.
Áldáspont-igény: 350
Korlát a használatában: földrengést kétóránként lehet csak egy adott városra küldeni.
Tengeri vihar:
Poszeidón felemelkedik és hullámaival a hajókat veri. Ez nem a tengerészek napja.
Elpusztítja a célseregben a hadihajók 10-30%-át.
Seregre varázsolható.
Áldáspont-igény: 280
Korlát a használatában: nem alkalmazható a seregen lévő állandó varázslattal egyidejűleg, továbbá kétszer ugyanarra a seregre nem küldhető.
Megjegyzés: Brutális varázslat, adott esetben katasztrófát okozhat annak aki a nyakába kapja. A hajóid egytizedének-egyharmadának elveszítése óriási kár lehet. Bár a varázslat költsége nem alacsony, de adott szituációban nagyon megéri. Például ha az egyik elhullott hajó a gyarmatosító.
Poszeidón
Posszeidón Zeusz testvére. Kristály palotája mélyén uralkodik minden tengerek felett. A görög hajósok lovakat áldoztak kegye elnyerésére, hogy tengeri útjukon vigyázzon rájuk. Posszeidón közismert Odusszeusz elleni gyűlöletéről, mivel az megvakította az isten fiát, Küklopszot.
Grepolisz világában Posszeidón követői a mítikus hidrák és küklopszok segítségében bízhatnak. A küklopsz, Posszeidón egyszemű szörny fia minden tekintetben erős, ám szúró fegyverekkel szemben védtelen, nem véletlen hogy Polüfémosz megvakításánál is lándzsát használt Odüsszeusz. A hidra, a tengerek kilenc fejű, óriás kígyója, az egyetlen tengeri mítikus egység a játékban. Minden hajónál erősebb, ám költségesebb is.
Posszeidón köztudottan rendelkezik a tengerek felett, így isteni hatalma is a tengeri csatákat támogatja. Posszeidón iszonyú viharokat idézhet meg, hogy ellenséges flottákat nyeljen el, vagy a tenger fenekén olyan földrengést idézhet elő, amely elragadja az ellenséges város falának részeit. Mindemmellet a tengerek korlátlan urának kedves arca is van, városaidat fával látja el vagy megigézi a kikötő munkásait, hogy gyorsabban dolgozzanak a kikötőben.
Küklopsz | ... | Áldás igény: 360 | |
Hidra | ... | Áldás igény: 400 |