Alapok

Innen: Wiki Grepolis HU
A lap korábbi változatát látod, amilyen Erpi (vitalap | szerkesztései) 2011. november 19., 16:08-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Egység áttekintő)
Jump to navigation

Előszó

Üdvözlünk Harcos, Grepolis világában!

Réges-régen, amikor még a mítoszok lényeinek hódoltak a Föld lakói, a görög pantheon négy istene, Zeusz, Héra, Poszeidón, Athéné és Hádész elhatározta, hogy egy kis világot átment a jövő számára. Telt-múlt az idő, évszázadok, évezredek szálltak el, és az emberek már kis híján elfelejtették egykori uraikat. Egy szép napon azonban egy fejből szikraként pattant ki a hirtelen ötlet: szülessen újra virtuálisan az ókori Hellász.

Kigondolója nem tudta - honnan is tudhatta volna? -, hogy ez az ötlet bizony már elrendeltetett volt korokkal ezelőtt, mindössze a megszületésre várt.


A gondolatot tett követte, és népes csapat összmunkája eredményeként egy napon létrejött Grepolis földje, amely most téged is vár, Harcos. Hogyan boldogulhatsz ebben a virtuális világban? Íme néhány jótanács. E rövid leírás arra hivatott segítséget nyújtani, hogy mihamarabb megtaláld helyed ezeken a tengereken.


Az itt található adatok 1-es szerversebességre vonatkoznak, ezek szervertől függően változhatnak. Bővebben erről a világok alatt olvashatsz.


Használd ezen útmutatókat úgy, ahogy vándor forgatja az útikönyvet! Reméljük, lapjai között megtalálsz mindent, amire szükséged van ahhoz, hogy ott légy a legnagyobbak között!


Kellemes szórakozást kívánunk!

Kezelőfelület

Kezdjük vándorlásunkat az alapismereteknél, nézzük lépésről lépésre:

Városnézet

Városnézet

A városnézet a fő képernyő. Itt tekintheted át a városodat, és innen férsz hozzá különböző oldalsávokhoz, irányító panelekhez, térképhez.

Ha egy épület fölé viszed az egeret, akkor láthatod annak a nevét és az aktuális szintjét. Ha rákattintasz valamelyikre, akkor a játék az adott épület oldalára navigál. Az egyes épületek részletes leírását itt találhatod.


Váltás a poliszok között

Városaid között könnyedén válthatsz, ha a városkép feletti zászlóra kattintasz, amely a poliszod nevét mutatja. Ekkor lenyílik egy kis ablak, amiben fel vannak sorolva a városaid. A kívánt város nevére kattintva, máris ott találod magad.

Egy másik lehetőség, hogy az Áttekintő panelen található nyilak segítéségével lépkedsz a városok között.

Polisz átnevezése

Városodat könnyedén átnevezheted az alábbiak szerint.


Kattints duplán a városkép feletti zászlóra, amely a poliszod jelenlegi nevét mutatja. Amint átírtad azt a kívánt névre, kattints a zászló melletti, lefelé mutató nyílra, hogy elmentsd a módosítást.

Irányító panelek, oldalsávok


Fő irányítópanel

Fő irányítópanel

A bal oldali menü a fő irányító panel. Innen indulva férhetsz hozzá az alábbi funkciókhoz:

  • Város (A városod madártávlatból.)
  • Üzenetek (Hermész küldöttje innen indítja útjára leveleidet más játékosoknak: szövetségeseidnek, netán ellenfeleidnek, és itt tudod olvasni azokat, amelyeket neked küldenek.)
  • Jelentések (Itt kapsz értesítést különböző eseményekről, amik a városod körül történnek, a pontos listát a jelentések között találhatod meg.)
  • Szövetség (Szövetséged adatairól találsz itt információkat, a menüpont alatt elérhető funkciókat a szövetség oldalon találod meg.)
  • Szövetségi fórum (Szövetséged, illetve a konföderációba lépett szövetségek tagjai közötti kommunikációt lehetővé tévő fórum, bővebbet a szövetségi fórum oldalon találhatsz róla.)
  • Beállítások (A fiókod beállításait változtathatod meg ezen az oldalon, illetve innen éred el az ügyfélszolgálatot is. Bővebbet a beállítások oldalon olvashatsz róla.)
  • Profilod (Itt van lehetőséged információt megadni magadról, profilképet feltölteni, illetve rendelkezni a kitüntetéseid elérhetőségéről.)
  • Ranglista (Itt arról kapsz tájékoztatást, hogy a többi játékoshoz képest milyen eredménnyel küzdesz a világelsőségért.)
  • Súgó (Itt vagy most.)
  • Fórum (A Grepolis fórumához juthatsz, melyhez valamennyi játékos hozzáfér.)
  • Prémium (Itt lehet venni, szerezni prémium pontokat.)
  • Chat (Azonnali üzenetváltási lehetőség azon szövetségi tagokkal, akik fellépnek a chat-re.)
  • Barátok meghívása (Itt tudod meghívni a barátaidat, hogy együtt tudjátok uralmatok alá hajtani Grepolis tengereit.)
  • Kijelentkezés (Itt tudsz kijelentkezni a játékból.)

Egység áttekintő

Áttekintő panel

Ezt a menüt a városnézet jobb oldali részén találod. Itt láthatod a városban tartózkodó csapataidat, seregeid mozgását, a kereskedelmi mozgásokat, a városra varázsolható áldásokat, illetve egy egyszerűsített építési menüt.

Itt tudod visszavonni a seregeknek adott parancsaidat is. Fontos kiemelni, hogy támadást és támogatást csak az elindítást követő első 10 percben áll módodban visszahívni, utána a csapataid már nem hallják meg a város harci kürtjeit. Ha vissza szeretnél vonni egy támadást, akkor ezen a panelen kattints a támadott városnak a nevére. Ekkor egy párbeszédpanel ugrik fel, amelyen a támadásra vonatkozó információkon túl találsz egy “Mégse” gombot. Ha erre kattintasz, akkor a csapataid visszatérnek a kiindulópontra.

A csapatmozgások fajtáiról bővebben a csapatmozgások lapon találsz leírást.

Erőforrás sáv

Erőforrás sáv

Ezt a sávot a városnézet tetején találhatod. Ez mutatja, hogy mennyi fa, kő és ezüst van a raktáradban. Továbbá ez a felület mutatja meg, hogy mekkora a raktárad kapacitása, mennyi a szabad lakosságod, melyik istent választottad ebben a városban, és ehhez az istenhez hány áldáspontod gyűlt össze.

Az áldáspontok használatáról bővebben az istenek lapon olvashatsz.


Ha az egeret bármely nyersanyag, vagy az áldáspontok fölé viszed, akkor megmutatja annak az óránkénti termelését. A nyersanyagok bármelyikére kattintva az azt termelő épület információs oldalára, az áldáspontokra kattintva pedig a templom oldalára navigál a játék. A raktárra kattintva arról kapsz adatokat, hogy az egyes nyersanyagokkal mennyi idő múlva telik az meg. A raktár minden nyersanyagból azonos mennyiséget tud tárolni.


Térképek

Kétfajta térkép van Grepolis világában: a szigetnézet, és a régiótérkép. További információt ezekről a térképek alatt találhatsz.


Szigetnézet

Szigetnézet

Ezen a térképen láthatod a körülötted lévő játékosokat, a városod szigeten belüli elhelyezkedését, és a gépi (másképpen: NPC vagy barbár) falvak helyzetét.

A te városod mindig narancssárga vagy sárga zászlóval van jelölve, szövetségi tagok kékkel, konföderációs partnereitek világoszölddel, az ellenségként megjelölt szövetségek pedig pirossal. A többi játékos zászlajának színe barna. A színeket meg tudod változtatni, de alapesetben ezek érvényesek. Nem tudod megváltoztatni a szellemvárosok (szürke) zászlajának színét: ezek azok a városok, amelyeket gazdájuk elhagyott.


Minden játékos városa a tengerparton helyezkedik el. A sziget belsejében lévő falvakat a számítógép irányítja, ezeknek sötétzöld zászlajuk van, amin egy fehér búzakalász látható. Ezek az úgynevezett gépi falvak.


Régiótérkép

Régiótérkép

A régiótérképen egy sokkal távolabbi nézetet kapsz a szigeted környékéről. A városok itt kis színes pontokkal vannak jelölve, a színek a szigetnézet térképnél leírtak szerint alakulnak. Viszonyítási pontként a te kiválasztott városod narancssárgával van jelölve.

Ha ezen a térképen egy terület közelebbi nézetére vagy kíváncsi, akkor a kívánt területre történő dupla kattintással a szigetnézettel egyező méretű térkép jelenik meg.

Élet a városban

Építkezés

Építés.png


Ha belekezdenél egy épület építésébe vagy bővíteni akarod már meglevő épületeid, kattints a szenátusra, majd a vonatkozó épületnél látható “bővítés x szintre” feliratra. Az építkezéshez megfelelő mennyiségű fára, kőre és ezüstérmére van szükséged. A mennyiség az épület típusától és fejlettségi fokától függ. Minél nagyobbra építed, annál több nyersanyag kell a bővítés elvégzéséhez.


Építés2.png


Grepolisz földjén több épület előfeltétele néhány másik épület bizonyos szintjének megléte. Példának okáért piac építéséhez akkor foghatsz csak hozzá, ha a szenátusod szintje, illetve a raktáradnak és a veremnek a kapacitása azt lehetővé teszi. A szenátusban nyomon követheted a követelményeket, azok a nyersanyag szükségletekkel együtt vannak felsorolva.


Népesség

Szabadlakossag kep7.jpg

Az aktuális szabad lakosságot az erőforrás sáv jobb oldali részén találhatod. Szabad lakosság kell ahhoz, hogy épületeket építs, és ahhoz is, hogy szárazföldi, illetve tengeri egységeket képezz ki. A népesség számát elsődlegesen a tanya határozza meg. Minél magasabb a tanya szintje, annál több lakosod lehet a városban. Tanya építése nem kerül lakosságba.


Ha maximalizálni szeretnéd a lakosságot, akkor a következőt kell tenned:

  • Építsd fel a tanyát 40. szintre
  • Fejleszd ki az akadémián az ekét. Ezzel 200 fővel bővítheted a népességkeretet.
  • Építs termálfürdőt. Ez megnöveli a tanya által adott lakosság létszámát 10 százalékkal.


Nyersanyagok

Nyersanyagfajták

Grepolis földjén háromféle hagyományos nyersanyaggal gazdálkodhatsz: fával, kővel és ezüsttel. Ezek ahhoz szükségesek, hogy épületeket építs, technológiákat fejlessz és egységeket képezz ki. Ezüstöt használhatsz továbbá arra is, hogy kémkedj más városok után. Szigetenként változóan egy nyersanyagból többet, míg egy másikból kevesebbet lehet kitermelni.

Ezt a különbséget azonban csak a nyersanyagtermelő épületek 20. szintjének elérését követően érzékelheted.


Nyersanyagtermelő épületek

A háromféle nyersanyagtermelő épületet az óránkénti nyersanyagtermelés növelése érdekében fejlesztheted. A szintnövekedés a termelés növekedését hozza magával. Fához a fatelepről, kőhöz a kőfejtőből, ezüsthöz pedig az ezüstbányából jutsz.


További nyersanyagforrások

A fatelepen, kőfejtőn és ezüstbányán kívül más nyersanyagforrások is rendelkezésre állnak:

  1. ) Az NPC falvak támadása vagy a velük való kereskedés.
  2. ) Más játékos által irányított falvak támadása.
  3. ) Piactéren való kereskedés - adás-vétel.


A legkorábban és legkönnyebben extra nyersanyaghoz a barbár falvak fosztogatásával lehet jutni. Farmolj, Farmolj, Farmolj! (Farmolás azt jelenti, hogy gépi falvakba vagy más játékosokhoz csak azért mész, hogy nyersanyagot hozz el, és ezt rendszeresen teszed. Lényegében learatod a “farmok” termését.)

Ezek a nyersanyagok ingyen vannak, de figyelj arra, hogy az gépi falvakban a hangulat ne essen túl alacsonyra, mert egy bizonyos szint után a parasztok fellázadnak ellened, és nem teli zsákokkal, hanem vasvillával és kiegyenesített kaszával várják katonáidat. További információt erről lentebb, a Hangulat és erő című fejezetben találhatsz.

Gépi falvak (NPC-k) fosztogatása

Támadás felület

A fosztogatható falvakat a szigeteden a számítógép irányítja. Minden szigeten 8 ilyen falu található. Hogy megindítsd a támadást egy ilyen település ellen, a sziget áttekintőt kell - a bal felső kistérképre kattintással - előhívnod. A szigeten kattintással választhatod ki, mely falut szeretnéd támadni. A közelebbi falvakba rövidebb idő alatt jutsz el, mint a távolabbiakba.


A falura kattintva előugrik egy párbeszédablak. Ez mutatja meg neked a falu hangulatát, erejét, és a falu által kínált kereskedelmi arányt. Válaszd ki a “Támadás” fület (2. fül). Ha nyersanyagot szeretnél zsákmányolni, úgy a “Nyersanyag zsákmányolása” Nyersanyag zsákmányolása opciót kell megjelölnöd. Ez a támadásnál az alapértelmezett. A kiválasztott opciót a gép úgy jelöli, hogy az ikonja színes lesz, az ikon kerete pedig narancssárga.


Ezt követően meg kell jelölnöd, milyen egységeket küldesz. Olyan egységekkel érdemes indulni a zsákmányért, amelyeknek nagy a nyersanyagszállító kapacitása.


Az egységeket a “Támadás” fül felső sorában látod. Az egység kiválasztásához kattints vagy az egység képére (ekkor abból az egységfajtából minden rendelkezésre álló - városodban lévő saját - katonát hozzáad a támadócsapathoz), vagy ha nem szeretnéd elküldeni az összes katonádat, akkor az egyes egységek alatti mezőbe a küldendő darabszámot is beírhatod kézzel. Támadni nem csak egyfajta egységet küldhetsz, te határozod meg a csapat összetételét. Ha úgy döntesz, akár az egységek alatti “Minden egység kiválasztása” feliratra kattintva egyetlen egérmozdulattal választhatod ki az összes, faluban állomásozó saját egységedet a támadás megindítására.


Az egység kiválasztását követően a rendszer ugyanezen a kis párbeszédpanelen tájékoztat a menetidőről. Ez csak az odaérkezés idejét adja meg, a visszaút az odafelé érvényes menetidővel megegyezik. Ahhoz tehát, hogy megtudd, mikor számíthatsz újra az egységeidre, az itt megkapott menetidőt 2-vel meg kell szoroznod.


A barbár falvak támadásával a falvak lakosságának hangulata folyamatosan csökken. Ha túl gyakran támadod őket, a hangulatuk túl alacsonyra eshet, végül a falu lakosai fellázadnak a fosztogatásaid ellen és a falu meg fogja magát védeni. A falvat védelmező sereg összetételét és létszámát szintén a hangulat és az erő határozza meg: alacsony hangulatnál minél magasabb az erő, annál több egységre számíthatsz az ellenoldalon.


-Tipp: 70-100% hangulaton és 100% erőn tudod elhozni a legtöbb nyersanyagot, ami 6000 egységet jelent.


Hangulat és erő

Hangulat és Erő


Hangulat

Minél jobb a hangulat, annál kevesebb az esély rá, hogy a gépi falu fellázad ellened. A hangulatot csak te tudod befolyásolni.


- Minden támadásoddal a falu irányodban tanúsított hangulata csökken. Ha egy ideig nem támadod a falut, akkor a hangulata fokozatosan újra emelkedik, míg a végén elérheti a 100 százalékot.


Képzeld ezt el úgy, hogy minden városállam katonaságot tart fenn. A békés barbárok a sziget közepén terelgetik juhaikat, aratják gabonáikat. Az őrszemük a dombtetőről egyszer csak azt jelenti, hogy messziről katonákat lát érkezni. A falu népe összecsődül, megérkeznek a katonáid abban az egyenruhában, ami a te hadseregednél előírás. Kifosztják a falut, a parasztok ezért tudják, hogy legközelebb, ha ebbe az egyenruhába öltözött katonákat látnak érkezni, már nem kell olyan készségesnek lenni. Mi több, egyszer csak meg is unják. Szerencsére azonban feledékenyek, és ha kellően sokáig nem látják az uniformisodat, legközelebb már nem fognak emlékezni rád, vagyis a falu hangulata lassan újra 100 százalékra töltődik. Attól azonban, hogy a te katonáidat rosszkedvvel fogadják, más katonákra, akik még nem jártak náluk, hihetik azt, hogy ők a megmentők, és fogadhatják őket nagyon jó kedvvel. Ezért aztán a hangulat csak az adott játékoson múlik.


Erő


Minél magasabb az erő, annál jobb a termelés a faluban. A sziget minden játékosa befolyásolja ezt a tényezőt.

Képzeld el ezt úgy, hogy ha a katonáid elmennek a faluba fosztogatni és elhozzák a tele zsákokat, az utánad következő már csak azt a maradék kis nyersanyagot tudja elhozni, amit a barbárok a vermeik sarkából sepernek össze, ez már meg sem közelíti a teljes termést. Minél magasabb az erő, annál több nyersanyagot lehet elhozni egyszerre.


Bármely játékos megtámadja a falut, az erejét csökkenti. Ezt a sziget minden játékosa észleli. Ugyanígy kihat minden játékosnál az, ha egyvalaki erőt növelni küldi a seregeit. Minél magasabb az erő, annál több nyersanyagot lehet elhozni (illetve a Toborzás kifejlesztése után annál több katona toborozható). Ha az erő alacsony, csapataid nem biztos, hogy elhozzák azt a mennyiséget, amit elbírnának.


Példa: Ha 10 kardforgatót indítasz a zsákmányért, akkor lehet, hogy ők annyit hoznak alacsony erő mellett is, amennyit elbírnak, viszont ha ugyanilyen erejű falura 12 íjászt küldesz, akkor lehet, hogy ők is csak annyit hoznak el, mint amennyit a 10 kardforgató is elbírt volna.


Az erőt nem csak csökkenteni, hanem növelni is tudod. Ehhez a “Támadás” fülön az “Erő növelése” opciót kell kiválasztanod. Vigyázz, mert alacsony hangulatnál a falu népe nem nézi, hogy mi a szándékod, ugyanúgy előkerülnek a vasvillák erő növelésekor, mint zsákmányszerzéskor!

Az erő növelése valamennyi szigetlakó játékos zsákmányszerzési lehetőségét növeli.


A magas erőnek van néhány következménye:

1.) Minél magasabb az erő, annál kevésbé romlik a hangulat egy támadással.

Ha a hangulat viszonylag magasan marad, hamarabb “felejtenek” a barbárok, és így hamarabb tudod újra támadni a falut zsákmányszerzési céllal.


2.) Minél magasabb az erő, annál kevésbé esik vissza egy sikeres fosztogatást követően.

Képzeld el ezt úgy, hogy minél több nyersanyag volt a barbárok vermeiben, annál kevésbé tűnik fel nekik a zsákmány nagysága, annál több maradhat nekik, és annál nagyobb lelkesedéssel vágják a következő adag fát, fejtik a következő adag követ és bányásszák a következő adag ezüstöt.


3.) Minél magasabb az erő, annál több katona lesz a faluban, ha fellázadna ellened.

Ezért az alacsony hangulat és nagy erő azonnali recept a katasztrófához, mivel a falu dühös rád és védekezni fog, továbbá van ereje tényleges kárt okozni neked. Ekkor fordul elő, hogy támadásodkor több egységet is elveszíthetsz. Fontos megjegyezni, hogy ezt esetenként kell nézni, játékosokra lebontva, mert az erő minden játékos felé ugyanaz (képesség, hogy védekezzen), de a hangulat játékosonként eltér (akarat, hogy védekezzen). Így ha van egy falu, amelyet te gyakran fosztogatsz, míg más nem, ellened fel fog lépni a lakossága, mások ellen nem.


Gépi falvak erejének növelése

Az erőt nem csak csökkenteni, hanem növelni is tudod, sőt, érdemes is. Ehhez a Szigetnézetben - akárcsak zsákmányszerzésnél - kell a megcélzandó gépi falura kattintanod. Ezt követően a “Támadás” fül bal alsó részén az “Erő növelése” Erő növelése opciót kell kiválasztanod.

Az erő növelése során katonáid megszállják a falut, és arra kényszerítik a békés barbár népet, hogy erején felül termeljen. Vigyázz, mert alacsony hangulatnál a falu népe nem nézi, hogy mi a szándékod, ugyanúgy előkerülnek a vasvillák az erő növelésekor, mint zsákmányszerzéskor! Az erő növelése valamennyi szigetlakó játékos zsákmányszerzésére kihathat.


Egységek kiképzése

Grepolis világában két hadszíntéren folynak a harcok: tengeren és szárazföldön. Mindkét hadszíntérre tudsz megfelelő egységeket toborozni úgy a támadáshoz, mint a védelemhez.

Az egységek kiképzése két helyen történik: a kaszárnyában toborozhatók a szárazföldi egységek, a kikötőben a tengeriek. A mitológiai lényeket is e két épületben tudod előállítani, amikor az egyéb feltételeik adottak.


A kaszárnya a játék elején még nem érhető el. Ahhoz, hogy kaszárnyád legyen, szükség lesz a városodban a szenátus 4. szintre emelésére és a tanya 4. szintre emelésére is. Az első egység, amit képezni tudsz, a kardforgató. A frissen felépült kaszárnyára kattintva a képzési oldalt látod magad előtt. Ez az alábbiak szerint néz ki:

Képzési ablak

Fent az éppen elérhető egységek képeit látod, míg mellettük jobbra egy kis + jelet. Erre ha rákattintasz, a még nem elérhető egységek is megjelennek.


Az egységek alatt van a képzési sáv. Ebben látod az egység megnevezése alatt annak kinagyított képét, mellette a képezhető mennyiséget, mellette pedig a költségeket. Ha a képezhető mennyiség 0, akkor ellenőrizd le az Erőforrás sávon, hogy rendelkezésedre áll-e a költségek táblázatban megjelölt összes nyersanyag.


Egyseg2.png

Ha egy olyan egység képére kattintasz a felső sávon, amely még nem érhető el, akkor a képzési sávon láthatod, milyen követelményeket kell teljesíteni ahhoz, hogy azt az adott egységfajtát is tudd a városodban képezni. A legtöbb mitológiai egység a kaszárnyában képezhető, ez alól egyetlen kivétel a kikötőben toborozható hidra. (Mitológiai egységeket városonként kétfélét tudsz toborozni, függően attól, hogy milyen istent imád az adott város. Bővebbet erről az Istenek oldalon olvashatsz.)


A tengeri egységek képzése a szárazföldiekhez hasonlóan történik, azonban ennek helye a kikötő. A játék elején a kikötő sem érhető el, építéséhez 14. szintű szenátusra, 15. szintű fatelepre és 10. szintű ezüstbányára van szükséged. A kikötő felépítését követően az első tengeri egység a harci értékekkel alig rendelkező szállítóbárka. A hadihajók képzéséhez az Akadémián szükséges azokat kifejleszteni.

Hajófajták


Játékos fosztogatása

Ahhoz, hogy egy játékos városát kifoszthasd, először a teljes seregét meg kell semmisítened. Amíg egy katona is életben marad és képes védeni a városát, addig te nem tudod kifosztani a játékost. A játékossal szembeni támadás ugyanúgy indul, mint a gépi falvak fosztogatása. A szigetnézeten kiválasztod a célpontodat, majd rákattintasz. A játékosok városai a szigetek szélén, a tengerparton sorakoznak. A felbukkanó párbeszédpanelen a “Támadás” fül kiválasztását követően tudod összeállítani a támadó seregedet.

A támadás egy pillanat alatt lezajlik, időbe csupán az egységek útja kerül. A jelentést a támadás pillanatában megkapod. Katonáid annyi nyersanyagot hoznak el a támadott városból, amennyit elbírnak, illetve amennyit nem véd meg a rejtett raktárrész. A városban lévő nyersanyagmennyiség fosztható részét a raktár szintje határozza meg - minél magasabb a raktár annál több nyersanyag van biztonságban elrejtve a fosztogatók elől.

Ha győzöl a támadás során, avagy az ellenfeled városában már nincs - a harcok során elpusztult, vagy a támadott játékos kivonta - szárazföldi katonai egység, akkor csapataid zsákmánnyal térnek vissza városodba. A menetidő itt is ugyanannyi visszafelé, mint odafelé. A játékos a katonákat újraképezheti, így a legközelebbi támadásodnál is számítanod kell arra, hogy ellenállásba ütközöl.


Jelentések

Játékos támadás jelentése

A támadást követően az alábbiak szerint kapod meg a jelentést:

Kép egy támadásról

Ezen az információkat az alábbiak szerint találod:

  • Bal oldalon a saját sereged adatait: a támadást indító várost, a nevedet és a szövetséged nevét, alatta a támadó egységeidet és azok számát, valamint a támadás során szenvedett veszteségeidet pirossal.
  • A középső mezőben a támadás adatait: fent a harci szellemet (morált), a szerencsét és ha éjszakai bónuszban támadtál, ennek a megjelölését is itt láthatod. Az utolsó információ ezen a területen a fal mérete, valamint az, hogy ebből sikerült-e, és ha igen, hány szintet rombolnod. Lent a zsákmányolt nyersanyagokat (ha van), illetve gamma és delta világokon ha felkelést szítasz, annak az eredményét találod meg ebben a blokkban.
  • A jobb oldalon az ellenfél adatait látod: a támadott város nevét, a játékos nevét és a szövetsége nevét, alatta pedig azokat az egységeket, amelyeket a támadás során az ellenfél fel tudott vonultatni, megjelölve külön a veszteségeket.


Ha a jelentés jobb oldalán csak kérdőjeleket látsz, ennek az alábbi okai lehetnek:

  • Amennyiben tengerről támadsz szárazföldiekkel és tengeriekkel egyaránt (vagy csak szárazföldiekkel, ami NAGYON ELLENJAVALLT), és a védelmen nem jut át a csapat, akkor nincs, aki hírt hozzon az ellenséges városban lakó katonákról és arról, hogy milyen, hány egység halt meg a másik oldalon.
  • Amennyiben a tengerről támadsz, de csak tengeriekkel - jelzőkkel, akkor a jelzők legfeljebb ha életben is maradnak, csak a flottáról küldenek jelentést, lévén a falak mögé nem látnak be. Ha a tengerről támadsz és minden jelződ meghal, akkor ugyanaz az érvényes, mint az előbb: halott katona nem küld jelentést.
  • Amennyiben szárazföldről támadsz a katonák a város előtti dombtetőről már látják a kikötőt, ezért a hajókat - akkor is, ha később senki sem éli túl közülük - tudják postagalambbal jelenteni a városod felé. Ilyenkor ha minden saját egységed meghal, a szárazföldi seregekről kérdőjeles jelentést kapsz.


Kérdőjeles jelentés esetén gyakori probléma a kezdő játékosoknál, hogy ezt úgy értelmezik, hogy nem esik el senki az ellenoldalon.

Ez nem igaz. A városfaladon tudod követni az ellenséges katonák elhulltát. Ha rákattintasz a faladra, akkor ott jelzi, hogy mennyi esett el támadóként, mennyi esett el védőként. Célszerű lehet csaták előtt és után felírni a falad állapotát, mert amikor kérdőjeles jelentést kapsz vissza, csak a falad két állapota (előtte-utána) közötti különbség fogja neked megmondani, hogy mi esett el a támadott városban.


Fosztogatási jelentések
Fosztogatások fül


Az alapbeállítás szerint a falvak támadását követően jelentést kapsz a fosztogatásról is. Ezt úgy tudod megnézni, ha a fő irányító panelen a Jelentések menüpontot választva a Fosztogatások fülre kattintasz (a 2. fül). A kezdő védelem ideje alatt a fosztogatásokról jelenleg még a Bejövő (alapértelmezett) fülön belül is megtalálod a jelentést.




A Fosztogatások fülre kattintva egy táblázatot kapsz az alábbi adatokkal:

  • melyik falut támadtad
  • melyik volt a kiinduló városod
  • mennyi nyersanyagot hoztak el összesen csapataid / mennyit bírtak volna el (példa: 2275/3600 érték azt jelenti, hogy 3600 egységnyi nyersanyagot tudtak volna, de csak 2275 egységnyit hoztak, mert a falu erejéből ennyire futotta).
  • milyen mértékben csökkent a hangulat
  • milyen mértékben változott az erő
  • a csapataid odaérkeztének időpontja.


Ha a hangulat túl alacsonyan volt és a falu ellenáll, egy másik fajta jelentést fogsz kapni, ezt minden ilyen esetben a Bejövő fülön találod meg. Ennek a jelentésnek a tartalma:

Falu fellázad

Bal oldalon a fent a támadást indító városod nevét, a nevedet és a szövetséged nevét, mellette azt, hogy milyen jellegű támadást indítottál (zsákmányszerzés, erősítés vagy csapatok toborzása), jobb oldalon fent pedig a megtámadott falu nevét.

A játékos támadásáról szóló jelentésekkel ellentétben ennek a jelentésnek az alsó része három helyett kétfelé van osztva: balra a harcban részt vevő csapatok (felül a támadó, alul a falut védő egységek és azok veszteségei), jobbra pedig a falu hangulatában és erejében bekövetkezett változást jelző két kis grafikon található.

Példánkban a falu erősítésére tett szándék látszik, ahol 28%-os kiinduló hangulatból 1% csökkent, és mivel a falu ellenállt, az erő is lecsökkent 90%-ról 1 százaléknyit. A támadó valamennyi csapata (7 kardforgató) odaveszett, míg az ellenálló falu serege pusztán 1 íjász veszteséget szenvedett.


Fosztogatásra legalkalmasabb egységek

Minden egység más teherbírási kapacitással rendelkezik. Erről információt itt a súgóban az egységek lapon találsz. Úgy érdemes küldened a csapatokat, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb nyersanyagot zsákmányolják.

A játék elején csak a kardforgatókkal tudod fosztogatni a falvakat, később már - ha kifejleszted az akadémián - íjászokkal is. Ha eléred a szükséges technológiai szintet, akkor már lovasokat és harci szekereket is tudsz fejleszteni.

Más játékost kardforgatókkal vagy íjászokkal nem érdemes fosztogatni. Ezek az egységek támadásban nagyon gyengék, még akkor is veszítesz belőlük, ha a védő játékosnak sem katonája, sem fala nincs. A fal minden egyes szintje kibővíti az alapvédelmet, tehát minél magasabb, annál több egységet veszítesz a játékos támadása során.

Más játékosok ellen parittyást, lovast, harci szekeret és mitikus lényeket érdemes küldeni.


Piactér, Kereskedelem

A piactér megépítését követően szintenként 500 egységnyi nyersanyaggal kereskedhetsz egyszerre. A kereskedés menetéről és feltételeiről a Kereskedelem oldalon olvashatsz.

Kései kezdés

Ha egy már régóta működő világhoz csatlakozol, fontos, hogy stratégiád ehhez igazítsd. A gyors nyersanyagtermelés elsődleges szerepet játszik, hiszen célod, hogy minél hamarabb felépítsd a várost. Különösen fontos, hogy megvédd magad a környékbeli városok rablóhadjárataitól. A nyersanyagaid védelme érdekében fejleszd városfaladat és raktáradat, majd képezz néhány egységet, hogy védjék a várost.


Annak is van értelme, hogy kapcsolatba lépj szomszédaiddal - jó kapcsolatok megmenthetnek a reménytelen küzdelmektől és jövőbeli szövetségek alapját képezhetik. Ha városod elég nagy, elkezdheted a nem baráti szomszédaid fosztogatását (először a gépi falvakat, majd játékos városokat, ha elég erős vagy). A fosztogatással szerzett nyersanyagok nagymértékben hozzájárulhatnak városod fejlődéséhez.


Elérkeztünk a legnagyobb különbséghez ami a hagyományos építkezéssel szemben fennáll: ne kövesd el azt a hibát, hogy túl hamar elhagyod a szigeted határait és várost alapítasz. Bár ez egy logikus lépcső a fejlesztésben, mégis kellemetlen baki, hiszen az erős játékosok jellemzően meg akarják tisztítani városaik környékét az ellenfelektől, hogy a játék folyamán stratégiai előnyre tegyenek szert. Ha minden nyersanyagodat a támadásba és városalapításba fektetted, könnyű célpont leszel az erős játékosoknak. Lehetőséget biztosítasz nekik arra, hogy nagy károkat okozzanak neked, mialatt ők maguk kevés veszteséget szenvednek el.

A legcélravezetőbb stratégia egy erős, védelemre kiélezett város építése, benne magas szintű kaszárnyával, számos kardforgatóval és íjásszal: ezáltal nem válsz étvágygerjesztő falattá a nagyobb játékosok szemében. Ha folyamatosan nagy veszteséget szenvednek a városodban, jellemzően feladják a támadást.


A védelmi állások ilyen építése időbe telik, de kifizetődő, mert a védekező sereged újra és újra felhasználhatod. Miután gondoskodtál a fővárosod biztonságáról, már nekikezdhetsz a támadó egységek toborozásához.



Vissza a kezdőlapra
Jó játékot kíván: a Grepolis csapata!